Az Év autója, álruhában: Opel Grandland X bemutató

2017.07.26. 17:40

A hivatalos bejelentés után élőben is láthattuk az Opel legújabb és egyelőre legnagyobb méretű SUV-ját, a Grandland X-et. Vajon mennyire lett Peugeot és mennyire német a PSA-val közösen fejlesztett újdonság?

Noha a Grandland X maga már nem titok, az Opel csak az őszi Frankfurti Autószalonon tartja a típus világpremierjét, azaz a nagyközönség itt találkozhat majd vele először. Nekünk viszont már korábban megadatott a lehetőség, hogy élőben lássuk az újdonságot. A pozsonyi Waterworks Museum adott helyet a statikus bemutatónak, ami egyben azt is jelentette, hogy vezetésre most még nem volt mód.

Mozgásban még csak a gyári sajtófotókon láttuk. 4,47 méter hosszú, a tengelytáv 2,67 méter

Forrás: Opel

Ennek okát gyorsan el is árulták: a kiállított két autó áprilisban készült, szinte teljesen kézi összeszereléssel, azaz rendkívül korai prototípusokról van szó, és mint ilyenek, nem nyújtanak azonos élményt a végleges sorozatgyártásúakkal. Azért szó sincs arról, hogy a kezünkben maradt volna a kilincs vagy épp széthullottak a műanyag burkolatok, épp ellenkezőleg.

Három dudás egy csárdában

A Grandland X már a második gyümölcse az Opel és a PSA konszern közös munkájának, hiszen a Peugeot 2008 alapjaira készült a már hazánkban is kapható Crossland X, míg a Grandland X az Év Autójának megszavazott, nagyobb 3008-ra épül. Maga az együttműködés még 2012-ben kezdődött, ekkor még egyik fél sem tudta, hogy végül egy felvásárlással fűzi szorosabbá kapcsolatát a két cég.

Balra a Crossland X (ami egyébként a Meriva egyterűt is kiváltja a palettán), jobbra a Grandland X kompakt SUV

Forrás: Ruschel Zoltán

Az elmúlt évek piaci trendjeit látva nem is volt kérdés, hogy milyen autók tervezésébe érdemes belefogni. Egész Európában tombol a SUV-láz,  a prezentáción is kiemelték a kategória népszerűségét, amely egyelőre töretlenül növekszik. Hogy bonyolultabb legyen a képlet, a tavaly átdolgozott, még GM-fejlesztésű Mokka X is része marad az Opel-kínálatnak, és opciós 4x4-hajtásával a terepjárósabb vonalat erősíti.

Egyedi vonások hátul is, a csomagtér 514-1652 literes - az egykori egyterűvevőket és a kombisokat is megszólítják vele

Forrás: Opel

Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy mennyiben érezhető a Peugeot-val közös tervezés. Vajon csupán egy átcímkézett francia autóról lenne szó? Nos, mindenkit megnyugtatok, hogy nem. A Grandland X első ránézésre sem tűnik Peugeot-nak, és közelebbről megvizsgálva is csak az avatottabb felhasználóknak szúrhat szemet néhány részlet.

Szebb lett, mint az eredeti?

Méretes és elegáns, több stílusjegye az új Insigniáról lehet ismerős, így jól illeszkedik az Astra K-val megkezdett új dizájnvonalba. Noha mindenki tudja, hogy a SUV-ok nem terepjárók, az alsó részen megtalálható, fényezetlen műanyag nemcsak jól néz ki, hanem hatásos védelmet is biztosít a mindennapok során. Ennek ellenére nem dagonyázni való, összkerékhajtás ugyanis felárért sincsen hozzá.

Látványos LED-csíkok a hátsó lámpában. Míg a mechanika francia, az elektronikai platform Opel-fejlesztés. Az 1,2-es benzinmotor turbós és háromhengeres, helyette kezdetben csak 1,6-os dízel választható

Forrás: Opel

Műszakilag persze látványosan megmutatkozik a francia származás, a platform és a futómű mellett a motorkínálatban is. Tulajdonképpen a 3008-as palettájáról válogattak, azaz mind a benzin, mind pedig a (HDI) dízel erőforrások onnan érkeznek. Az értékesítés indulásakor csak egy 1,2-es, háromhengeres, turbós, 130 lóerős benzines, valamint az 1,6 dízel 120 lóerős változata közül választhatunk majd.

Itt-ott, főleg az öntvényekben azért felfedezhetünk Peugeot-Citroen emblémát. Sajnos ebbe nem kerülnek szentgotthárdi motorok

Forrás: Ruschel Zoltán

Később, 2018-tól már bővül a kínálat mindkét üzemanyagfajta esetén, a csúcsmodell itt is a kétliteres, 180 lóerős dízelt kapja. A motorok kézi és automata váltókkal is párosíthatók, az akár 19 colos kerekek közül az elsők kipörgésgátlóját pedig öt lépcsőben lehet szabályozni (homokban, sárban nem lép rögtön közbe az elektronika).

Bevált helyen a műszerek és klímagombok

Szerencsére belül sem csak arról volt szó, hogy emblémát cseréltek a kormányon (mint például a Fiat 124 Spiderben), hanem tisztességesen átdolgozták. Így teljesen opeles hangulat fogad,  letisztult, ízléses műszerfallal, melybe szépen integrálták a központi érintőkijelzőt is. A főműszerek itt hagyományos analógok, köztük egy kisebb kijelzővel, tetszetős a háromküllős kormány.

Nagy különbségek a Peugeot 3008-hoz képest: minikormány és fentre költöztetett műszeregység helyett itt hagyományos elrendezés fogad. További plusz a konzervatív ügyfeleknél, hogy képernyő helyett gombokkal szabályozható a klíma

Forrás: Opel

Helyből biztosan nem lesz hiány, elöl és hátul is kényelmesen elfér mindenki, ráadásul az első sorban akár a német AGR által minősített ülésekben foglalhatunk helyet. A középkonzolon minimális a gombok száma, de szerencsére különálló klímapanelt terveztek az opelesek, alatta pedig jókora fedeles rekesz, USB és 12V-os csatlakozó is van.

Kétszínű fényezéssel is rendelhető, a hátsó lámpa és a C-oszlop is jellegzetesen opeles dizájnt kapott

Forrás: Opel

Akinek megfelelő mobiltelefonja van, a kartámaszba épített vezeték nélküli töltővel tudja megóvni a lemerüléstől. Az ajtózsebek sem kicsik, ahogy maga a csomagtér sem. Két állásban rögzíthető a padló, ha bővítésre van szükség, az ülések támlája egy-egy karral dönthető. A csomagtérajtó akár motorosan, távirányítóról vagy az ismert láblendítéses módszerrel is nyitható-zárható.

Érdekességek az extralistán

Nem hiányoznak a modern kényelmi és biztonsági felszerelések sem. Felárért lesz aktív mátrix LED-fényszóró, fűthető-szellőztethető vagy akár masszírozó első ülés, fűthető kormánykerék, Head Up Display, távolságtartós és automatikusan gyorsító-lassító tempomat, vészfékező rendszer, aktív sávtartó, 360 fokos körpanorámás kamerarendszer, OnStar asszisztens (itt olvashat a működéséről bővebben), és még számos más opció.

Lopás ellen, távdiagnosztikára, diszpécseres úti cél tervezésre, segélyhívásra és sok más dologra is jó az OnStar rendszer, havi 2700 forintért

Forrás: Ruschel Zoltán

Az Opel újdonsága az őszi Frankfurti Autószalonon tartja világpremierjét, ezután kerül a szalonokba. Hazánkban a tervek szerint október elejétől lesz elérhető,  a várható forintos árakról egyelőre nem esett szó (összehasonlításul a Peugeot 3008 alapára 6,5 millió forint). Németországban a legolcsóbb Opel-kivitelért 23 700 eurót kérnek, míg a belépő 3008-as 23 250 eurótól vihető el, ez alapján óriási különbségre itthon sem számítunk. 

A Grandland akár 19 colos könnyűfém felniken is gördülhet, de összkerékhajtás egyáltalán nem lesz hozzá, igaz, úgysem rendelik meg annyira sokan ebben az árkategóriában. Helyette Grip Control állítható kipörgésgátlót ajánlanak

Forrás: Opel

Máris lehet tudni, hogy ennyivel még nem ér véget a történet: az X-család később még egy, a Grandland X-nél is nagyobb taggal bővül, a régi Antara nyomdokán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK