Az új BMW M5 tartogat egy meglepetést, aminek nem fog mindenki örülni

BMW M5
Vágólapra másolva!
A hatodik generáció már olyan erős lett, hogy csak összkerékhajtással merték piacra dobni.
Vágólapra másolva!
Forrás: BMW

Kezdjük a lényeggel. Az új, G30-as kódjelű BMW M5 az elődből ismert 4,4 literes, dupla turbós V8-as motor továbbfejlesztett változatát kapta, amely 5600 és 6700-as fordulatszám között

600 lóerő leadására képes.

A bajor sportlimuzin 3,4 másodperc alatt gyorsul fel 0-100 km/órára, vagyis majdnem egy másodperccet ver a csak hátul hajtó elődjére, az F10-re.

Forrás: BMW

A legnagyobb vetélytárs, a szintén alapáron összkerékhajtású, tavaly ősszel bemutatott Mercedes-AMG E 63 S kereken 4 literből hoz ki 612 lóerőt és 850 Nm-t, de nem gyorsul jobban, és a 300 km/órás (AMG vezetői csomaggal) végsebessége is elmarad a bajor vetélytársétól, ami 305 km/órát tud (M vezetői csomaggal).

Aki gumit füstölne, az összkerékhajtást kikapcsolhatja

A BMW elektronikusan vezérelt többtárcsás tengelykapcsolója a forgatónyomatékot igény szerint 0 és 100 százalék közötti arányban képes elosztani az első és a hátsó tengely között. A hátsó tengelybe integrált aktív M differenciálmű a motorból érkező erőt szintén 0 és 100 százalék közötti arányban képes elosztani a két hátsó kerék között, így

extrém esetben akár egyetlen kerék is megkaphatja mind a 750 Nm-t.

Az M5 az öt különböző hajtáslánc-konfiguráció segítségével bármikor a vezetési stílushoz állítható. Minden indításkor az állandó összkerékhajtás és a menetstabilizáló (DSC) is be van kapcsolva. A kisebb hátsókerék-csúsztatásokat lehetővé tevő M Dinamikus Mód (MDM) a sportos összkerékhajtással (4WD Sport) együtt aktiválható.

Forrás: BMW

Kikapcsolt menetstabilizálóval az új BMW M5 három további lehetőséget kínál fel (4WD, 4WD Sport, 2WD), amelyeket elsősorban versenypályára fejlesztettek ki a mérnökök, amit az is mutat, hogy ilyenkor a fékekkel operáló DSC szerepét a kocsi stabilizálásában az intelligens összkerékhajtás veszi át.

Forrás: BMW

Azonban ahogy a DSC-t, úgy az összkerékhajtást is teljesen ki lehet kapcsolni, hogy csak a két hátsó kerékre szabaduljon rá a teljes erő – ilyen drift üzemmód egyébként a Mercedes-AMG E 63-ban is van.

Hagyományos automatát kapott

A motor erejét a korábbi hétfokozatú dupla kuplungos váltó helyett a normál 5-ösből ismert nyolcsebességes automataváltó továbbítja a központi osztómű felé. Az adaptív gátlókkal szerelt sportfutóművet és az elektromos kormányszervót

a Nürburgringen hangolták,

a háromféle futóműbeállítás (COMFORT, SPORT és SPORT+) a motor háromféle karakterisztikájával (EFFICIENT, SPORT és SPORT+) tetszés szerint kombinálható.

Forrás: BMW

Ennyi beállítási lehetőség között jól jön, hogy a kormányon található memóriagombokkal a motor, a váltó, a futómű, az összkerékhajtás, a menetstabilizáló és a Head-Up kijelző beállítása egyszerre felprogramozható, az elmentett konfiguráció pedig bármikor előhívható.

Forrás: BMW

A BMW számos ponton módosította az 5-ös karosszériáját: a hűtőrendszerek, illetve a fékek jobb levegőellátásáért kiszélesítették az első kerékjárati íveket és az első lökhárítót, új hátsó diffúzort építettek be, a motorháztetőt pedig alumíniumból, míg a tetőt szénszálból készítették el.

Forrás: BMW

A sportos hangzást részben a négycsövű kipufogó biztosítja, amely a beépített pillangószelepnek köszönhetően visszafogottan és harciasan is szólhat. Ennek fényében érthetetlen, hogy miért játszik be az autó szintetikus kipufogóhangot is a hangszórókon keresztül, de ez már az elődben is így volt.

Könnyítettek rajta

Az 1855 kilós új M5 az összkerékhajtás ellenére is könnyebb lett 25 kilóval az elődjénél, összkerékhajtás nélkül 65 kiló lenne a különbség az új javára. További 23 kilót lehet nyerni a karbon kerámia fékrendszer megvásárlásával, amely az aranyszínűre fényezett féknyergekről ismerhető fel.

Forrás: BMW

Az alapmodellre elöl 275/40 ZR19, hátul 285/40 ZR19 méretű Continental vagy Yokohama gumiabroncsokat tesznek, a feláras és könnyített 20 colos felnikre még jobban tapadó Pirelli vagy Michelin abroncsok kerülnek.

Forrás: BMW

Az új M5 szeptembertől rendelhető meg, az első példányokat 2018 tavaszán adják át. A németországi alapár 117 900 euró, ami 35,7 millió forintnak felel meg.