Rút kiskacsából dögös bombázó lett az elektromos Nissan

2017.09.06. 10:28

A Nissan bemutatta az elektromos Leaf második generációját. Minden eddiginél vonzóbb formatervet és nagyobb hatótávolságot kínál.

Végre elkészült az elektromos Leaf második generációjával a Nissan, kijavították a legnagyobb hibáját: mostantól egy teljesen vállalható formájú, vonzó kompaktot árulnak majd ezen a néven. A kifutó modell kissé esetlen megjelenésű volt, az új Leaf viszont nem lóg ki az utcaképből.

Forrás: Nissan

Elsőként Japánban indul majd a modell értékesítése, Európában és az Egyesült Államokban 2018 elejére tervezik a piaci startot. Az amerikai alapár már ismert, a 29 990 dollár 7,7 millió forintnak felel meg, ezt még csökkentik majd az államonként eltérő kedvezmények.

Forrás: Nissan

Az új akkumulátor 40 kWh-s, 150 lóerős, 320 Nm csúcsnyomatékú villanymotort lát el energiával. A szabványos mérési ciklus (NEDC) szerint 378 kilométer az autó hatótávolsága, valós körülmények között 300 kilométer körül lehet a realitás.

Normál fali konnektorból 8-16 órát vesz igénybe az akku újratöltése, de gyorstöltővel 40 perc alatt is feltölthető. Az elérhető végsebesség 144 km/h.

Forrás: Nissan

Az új Leafben megjelenik a ProPilot részben önvezető rendszer, amely 30 és 100 km/h-s tempó között automatikusan a saját sávjában tudja tartani az autót, ha kell, a kormányzásba is beavatkozik. Szintén újdonság a 12 szenzorral dolgozó automata parkolórendszer is.

Az alapfelszerelés része az úgynevezett e-Pedal, amelynek segítségével akár egyetlen pedállal oldható meg a gyorsítás, a lassítás és a megállás. A Nissan szerint a szimplapedálos megoldás az átlagautósok 90 százalékának megfelelő.

Forrás: Nissan

A biztosan megszokást igénylő pedál teljes felengedésekor automatikusan működésbe lép a regeneratív fékezés és a mechanikus fékek, így az autó fokozatosan megáll. Az e-Pedal képes akár meredek lejtőn is teljesen megállítani az autót a pedál következő lenyomásáig. A hirtelen fékezést igénylő szituációkban továbbra is a fékpedált kell használni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK