Teljesen hülyének nézik a magyar autósokat, és ez halálos veszély

2017.09.19. 15:39

Ha valamivel lehet borzolni az autósok idegeit, az a felesleges sebességkorlátozás. A szakértő szerint nagyon veszélyes ez a gyakorlat.

Nemrég kiderült, hogy a 2/A felújításánál azért kell 60-nal cammogni a munkával éppen nem érintett szakaszokon, mert az autósok rosszul viselik a változásokat, nehezen alkalmazkodnak - írta a Napi.hu. A tapasztalatunk az, hogy az újonnan bevezetett forgalmi rendek első hónapjaiban van a legtöbb baleset. Ezért alakítottunk ki viszonylag hosszú szakaszon forgalomkorlátozást és terelést" - mondta Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője.

Azóta gyakran előfordul, hogy az autósok egy darabig betartják a korlátozást, majd dühös előzésbe kezdenek. "Az indokolatlan terelés több szempontból is kontraproduktív" - magyarázta Kőrös András, a Groupama Tanpálya vezető instruktora.

Ha egy magyar autós nem érti a sebességkorlátozás indokát, vagy éppen látja, hogy az felesleges, akkor első nap még betartja, a másodikon már bosszankodik, a harmadikon pedig már nem tartja be" - tette hozzá a szakértő.

Ez pedig azért nagy baj, mert egy úton az az egyik legnagyobb veszélyforrás, ha a közlekedők sebessége között nagyok a különbségek. Éppen ezért határoznak meg minimális sebességet az autópályákon is.