Abszurd ítélet született egy magyar közlekedési baleset ügyében

Vágólapra másolva!
Három hónapra bevonnák a vezetői engedélyét, és 50 ezer forintos bírságot is kapott az autós, aki Opeljével lassan közlekedett, de oldalról belehajtott egy ittas kerékpáros, aki egyirányú utcában tekert szembe a forgalommal.
Vágólapra másolva!

Az autóvezető nem érzi magát felelősnek a balesetért, fellebbez. A szombathelyi Kinizsi Pál utcában egy ittas kerékpáros tekert szembe a forgalommal még augusztusban, majd a Szőkeföldi utca kereszteződésében nekiütközött a neki balról érkező Opel elejének - írta a 112press.hu.

A 72 éves kerékpáros elesett, kivizsgálásra kórházba szállították, ahol vérvétellel is megerősítették, hogy alkoholt fogyasztott.

A biciklis már a helyszínen elismerte a felelősségét a balesetért, és azt is elmondta, hogy tudomása volt arról, hogy szembe megy a forgalommal.

Az eljárás során a gépjármű vezetője elmondta, hogy "haladása során a Kinizsi Pál utca kereszteződésénél megállt, elnézett balra és indult tovább, ekkor jobbról, az egyirányú utcában szemből jött egy kerékpáros, és jobbról az autója elejének ütközött, majd elesett. A baleset okozása miatt felelősnek nem érezte magát, szabályosan közlekedett, és véleménye szerint

nem kellett számítania arra, hogy jobbról érkezik bármilyen jármű is, hiszen egyirányú az utca. A forgalmi helyzetben nem kellett elsőbbséget adnia a kerékpárosnak.

A kerékpáros abból az irányból nem érkezhetett volna."

A hatóság azonban mindezek ellenére bizonyítottnak látta a gépjárművezető szabálysértését, mert "(...)

beismerte, hogy a Kinizsi utca kereszteződésénél csak balra nézett, és indult tovább

(...) Ezen vallomásból és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a szabálysértési hatóság azt az okszerű következtetést vonta le, hogy

a gépkocsi vezetője a tőle elvárható figyelmet és körültekintést, valamint az ún. "jobbkézszabályt" elmulasztotta,

és ezzel gondatlanságból könnyű testi sérülést okozott a kerékpárosnak."

A biciklis férfi közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértéséért 20 ezer forint szabálysértési pénzbírságot kapott, valamint kötelezték 20 241 forint szabálysértési költség megfizetésére is. Az autó vezetőjét "közúti közlekedés rendjének megzavarásáért" 50 ezer forint pénzbírsággal sújtották, és három hónapra eltiltották minden közúti jármű vezetésétől.