Íme az autó, amihez képest az 1500 lóerős Bugatti egy lassú csiga

koenigsegg agera rs
Vágólapra másolva!
A Bugatti Chiron nemrég világrekordot állított fel 400-ra gyorsulásban, illetve onnan megállásban. Máris a múlté a csúcs.
Vágólapra másolva!

Az 1500 lóerős Bugatti Chironnak 41,96 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy

felgyorsuljon 400 km/h-s tempóra, illetve onnan állóra fékezzék.

A Koenigsegg az Agera RS szuperautóval próbálta megdönteni a csúcsot, és nagyon is sikerrel járt.

Az Agera RS szinte hihetetlen 5,5 másodpercet faragott a rekordon, az új csúcs 36,44 másodperc.

A svéd sportkocsi különösen a 400-ra gyorsulásban verte el nagyon a Bugattit: 26,88 másodperc alatt érte el ezt a tempót, míg a Chironnak 32,6 másodperc kellett ehhez.

Forrás: Koenigsegg

A Koenigsegg gyári tesztpilótája, Niklas Lilja ült a kocsiban a dániai rekorddöntés során. Noha nem hivatalos rekorddöntés volt, a cég

különböző adatrögzítőkkel és GPS-szel is igazolta az eredményeket.

Az Agera RS-hez alapvetően nem nyúltak, de a rekorddöntés miatt változtattak a hátsó szárny dőlésszögén. Úgy tudni, hogy a rekordkísérletet nem a Koenigsegg kezdeményezte,

egy tulajdonos kérésére végezték el a tesztet, aki nagyon kíváncsi volt az autója teljesítményére a konkurenciával szemben.

Forrás: Koenigsegg

A teszthez használt Agera RS-ben benne volt a teljesítményt 1360 lóerőre növelő opciós csomag, amellyel még mindig elmarad a Chiron 1500 lóerős teljesítményétől. A Koenigsegg szerint jobb körülmények között ennél is jobb teljesítményt nyújtana az autó, a rekordkísérlethez használt repülőtér kifutópályája ugyanis nem biztosított elég tapadást,

az első három váltásnál is kipörögtek a kerekek.