Váratlan dolog történt a dízelautókkal Európában

Vágólapra másolva!
Szeptemberben rekordszintet ért el a dízelautókra adott árengedmény Németországban, mivel nő a valószínűsége annak, hogy kitiltják őket a belvárosokból.
Vágólapra másolva!

Emellett már szinte mindegyik autógyár kínál valamilyen „roncsprémiumot” a koros dízelautók kivonására a forgalomból, új autó vásárlása esetén - írja a Duisburg-Essen Egyetem CAR autóipari kutató intézetének havi rendes jelentése.

A CAR kimutatása szerint azzal, hogy a Jaguar Land Rover és a Kia is felzárkózott a „környezetvédelmi prémiumot” kínáló autógyárak sorába, a számuk 25-re emelkedett, ami már a piac 95 százalékát fedi le.

Az átlagos árengedmény 16,1 százalékot tett ki szeptemberben.

Ferdinand Dudenhöffer, a CAR igazgatója a tanulmányban arra figyelmeztet, hogy

a vásárlók hozzászoktatása az árengedményekhez tartós károkat okozhat az autóiparnak.

A dízelbotrány tartós nyomot hagyhat maga után az autógyárak alacsonyabb haszonkulcsa formájában - fogalmazott.

A kutatóintézet igazgatója ugyanakkor azt is az autógyárak szemére vetette, hogy nem dobtak még piacra a legszigorúbb emissziós követelményeket teljesítő „Euro 6d” normának megfelelő dízelmodellekből, amelyek teljes mértékben el tudnák oszlatni a vásárlók dízelmotorokkal szemben kialakult aggályait. Ehelyett inkább az Euro 6 normának megfelelő dízeljárműveikre kínálnak egyre nagyobb engedményeket.