Ilyen lehetőség egyszer adódik egy tervező életében – interjú Gorden Wagenerrel, a Mercedes dizájnfőnökével

Gorden Wagener
Vágólapra másolva!
A Mercedes dizájnfőnöke interjút adott az Origónak, amelyben elárulta, hogy egyedülálló kihívást jelentett csapatának a Forma-1-es motorral hajtott hipersportautó, az AMG Project One tervezése. Wagener azért érkezett Budapestre, hogy szakmai konzultációt tartson a MOME Járműtervezési szakirányának hallgatóinak, akiknek a gyakorlati képzését a csillagos márka formatervezői segítik. Nem érkezett üres kézzel, az idei év egyik legszebb tanulmányautóját, a Vision Mercedes-Maybach 6 kabriót hozta magával.
Vágólapra másolva!
Gorden Wagener az Iparművészeti Múzeumban. Galériához kattintson a képre! Fotó: Mudra László - Origo

Gorden Wagener minden idők legfiatalabb dizájnfőnökeként, 2008-ban,

39 évesen vette át a Mercedes dizájnrészlegének irányítását.

Legfőbb feladata az volt, hogy fiatalosabbá, frissebbé tegye a csillagos márka kissé poros formanyelvét, amit azóta meg is tett, most már minden új, gömbölyded Mercedes külseje az ő elképzeléseit tükrözi.

A Maybach tanulmány motorházteteje hosszabb, mint egy komplett Smart Fotó: Mudra László - Origo

Az Iparművészeti Múzeumban megrendezett Mercedes-Benz Design Napot a befolyásos dizájnigazgató nyitotta meg, rövid beszéde után bemutatta a főleg hallgatókból álló közönségnek a nyáron debütált Vision Mercedes-Maybach 6 tanulmányautót.

Az óriási vásznon a hallgatók mutatták be Wagenernek az autóterveiket Fotó: Mudra László - Origo

A szárazföldi jachtnak kinéző luxuskabrióról már részletesen írtunk, amikor augusztusban leleplezték Kaliforniában, a Pebble Beach veterános kiállításon. Élőben még lenyűgözőbb volt, mint a sajtófotókon,

5,7 méter hosszú karosszériája tökéletes arányokkal rendelkezik.

5,7 méteres, de csak két ülés van benne. Itt nem számít a praktikum. A belső fapadlót alumínium betétek díszítik, a klasszikus hangulatot idéző formák mellett a beltérben a legmodernebb infotainment rendszerek kaptak helyet Fotó: Mudra László - Origo

A sorozatgyártásba valószínűleg sosem kerülő koncepcióautóba az SLS AMG Electric Drive 750 lóerős, tisztán elektromos hajtásláncát építették bele, amivel elméletileg 4 másodpercre van szüksége a 100 km/óra eléréséhez.

Kár, hogy nem lesz belőle sorozatgyártású autó Fotó: Mudra László - Origo

A dizájn nap és a látogatás apropóját az adta, hogy

a Mercedes és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közötti együttműködés már 15 éves múltra tekinthet vissza.

Wagener az autó prezentálása után ezért nyilvános konzultációt tartott a MOME Járműtervezési szakirány hallgatóinak, akik autómegosztás, AMG és Unimog témakörökben készített terveiket mutatták be az óriási kivetítőn, sőt, néhányból agyagmodellt is hoztak.

Wagener röviden, de elismerően nyilatkozott a magyar és külföldi hallgatók munkáiról Fotó: Mudra László - Origo

Wagener a hivatalos program végén felköszöntötte egykori tanárát, a MOME-Mercedes együttműködést 2002-ben megszervező Stefan Lengyel professzort a 80. születésnapja alkalmából. Sűrű programja közepette a dizájnfőnöknek volt pár perce arra is, hogy válaszoljon a kérdéseinkre.

Egykori tanárával, a magyar járműtervezés egyik atyjának tekinthető Stefan Lengyel professzorral Fotó: Mudra László - Origo

Wagener úr, a szeptemberi Frankfurti Autószalonon ezt a Maybach tanulmányautót miért a stand egyik eldugott, emeleti sarkában állították ki?

Frankfurtban a dizájnkiállításunk volt abban a bizonyos sarokban, és annak részeként állítottuk ki a Maybach-ot. Ha ott volt, bizonyára látta, hogy a Mercedes standja spriálszerűen volt kialakítva, aki végigment rajta, annak el kellett haladnia a dizájnsarok mellett is, és ott láthatta. Ez az autó egyébként

megpróbáltak átmászni a kordonon is, hogy közelebbről láthassák.

Tekinthetjük ezt a tanulmányt egy jelnek, ami arra utal, hogy a jövőben ismét lesznek önálló modelljei a Maybach márkának?

Nos, ezt a tanulmányautót kupé karosszériával már bemutattuk egy évvel ezelőtt, idén pedig a kabrió érkezett. A két tanulmány azt mutatja meg, hogy mi, dizájnerek mit tudunk kihozni a Mercedes-Maybach almárkából, ha az a cél, hogy egy legmagasabb szintű luxust kínáló autót kell létrehozni. Egyébként ebben a kategóriában az eladások alapján jelenleg mi vagyunk a piacvezetők.

A 24 colos, kínai gumikat viselő sokküllős felnik is jól mutattak a tanulmányon Fotó: Mudra László - Origo

2013-ban a Maybach önálló márkaként megszűnt létezni, viszont nem sokkal később elindult a Mercedes-Maybach almárka a Mercedes portfolióján belül, hasonlóan a Mercedes-AMG-hez és az elektromos autók számára létrehozott Mercedes-EQ-hoz. Ez a tanulmányautó azt mutatja meg, hogy

van potenciál a Maybach márkában.

Nézzük meg, hogy 20 éve hol tartott az AMG: Mercedesek tuningolásával foglalkoztak, mára viszont önálló sportautó márkává nőtték ki magukat, talán még a Porschén is túltesznek.

Mercedes EQA, az elektromos kompakt tanulmány Forrás: Daimler AG

Frankfurtban a Maybach Vision 6 kabrión felül az EQA-t és az AMG Project One-t is bemutatta a Mercedes. Mesélne ezekről is egy kicsit?

Az EQA tanulmány rendkívül fontos számunkra, ez az autó ízelítőt ad a legmenőbb, technológia-orientált almárkánknak, az új EQ-nak a formanyelvéből, amely az eleganciát, letisztultságot helyezi előtérbe. Az EQA a bizonyíték arra, hogy ez a formanyelv a kompakt méretű autókon is működik. Mellesleg a tanulmányautó formája a négy hónap múlva bemutatásra kerülő negyedik generációs A-osztályt is előrevetíti.

A Mercedes-AMG Project One erősebb, mint a Forma-1-es Mercedes Forrás: Daimler AG

A másik kocsi, a Mercedes-AMG Project One elkészítése egy

A Forma-1-ben elért sikereinknek állít emléket, mivel évek óta nagyon jól teljesít a csapatunk, 2014 óta minden világbajnoki címet megszereztünk. Ez az autó a legmodernebb versenytechnikát az utcára viszi, tényleg az a hajtásrendszer van benne, ami Hamilton autójában, de ezúttal egy közúti engedéllyel rendelkező karosszériába építve. Nagyon limitált darabszám, mindössze 275 darab készül majd belőle (mind régen elkelt), és már a világpremier előtt ennek a mennyiségnek a többszörösét is el tudtuk volna adni belőle, akkora volt az érdeklődés.

A Project One volt élete lehetősége Fotó: Mudra László - Origo

Dizájnszempontból ez az autó is egy ikonikus Mercedes ezüstnyíl, benne vannak a régi idők Mercedes versenyautóinak génjei a háború előttiektől a 300 SL-en át egészen a Le Mans-i prototípusokig. Gyönyörű és szexi a karosszériája, amelyen az összes aerodinamikai elemet fekete karbonból készítettük el.

Ami nincs lefényezve, annak mind komoly aerodinamikai feladata van,

ezek az alkatrészek terelik a levegőt a kocsitest körül. A Project One-on nincsenek felesleges díszítések, mint más sportkocsikon. Ez egy igazi hipersportautó, egyben a Mercedes csúcsmodellje.

A forma minden részlete a funkciónak van alárendelve?

Nem mondanám, én különösebben nem is szeretem ezt a formatervezői megközelítést. Igaz, hogy a fekete alkatrészeknek fontos aerodinamikai szerepe van - ez az intelligens része a formának -, a többi részt viszont esztétikusra terveztük, mert

az is fontos volt, hogy gyönyörű legyen a kocsi,

és érzelmeket váltson ki az emberekből. Véleményem szerint ez a legszebb hipersportautó, amit valaha készítettek.

Igazi hiperautó, mivel 6 másodperc alatt gyorsul fel - 200 km/órára Forrás: Daimler AG

Sok csatája volt a munka során a mérnökökkel?

Szerencsére beszélem a nyelvüket (nevet), jó érvekkel tudtam alátámasztani, hogy mit akarok kihozni a formából. Egyébként több tervezőcsapat is dolgozott az autón, nem lehet egy személyhez kötni a formatervét.