Ettől csehül érzi magát a Volkswagen - Skoda Karoq-menetpróba

2017.10.25. 16:09

Házon belül bajban lehet a Volkswagen és a Seat is, nem is beszélve a német, francia, japán és koreai konkurensekről. A Skoda ugyanis az asztalra csapta a káró királyt. Úgy hívják, Karoq, és nem más, mint egy kompakt méretű, hét- helyett szigorúan ötszemélyesre zsugorított Kodiaq, modern technikával és remek variálhatósággal.

Nehéz fogást találni az új Skodákon, nem véletlenül remekelnek az összehasonlító teszteken, a Karoq pedig kötekedésre esélyt sem ad. Jó, rendben, az árát ne firtassuk. A mai Skodák nem olcsók, ez pedig egyenesen drága (10-12 millió forintra felextrázott autókat vezettünk), de ha számításba vesszük, hogy mi mindent ad, az ár-érték aránya kiváló. Tágas, van benne élet, valamint spiritusz, okos megoldások tömkelege és a variálhatóság csúcsát jelképező hátsó ülésrendszer.

Könnyű terepen nem akad el, hasmagassága 183 milliméter, első terepszöge 19,9, a hátsó 27,8 fok. Még több fotó a galériában, kattintson a képre!Forrás: Origo

VarioFlexnek hívja ezt a Skoda, mindhárom ülés külön mozgatható (hosszirányban 15 centit, a háttámlái 13 fokban dönthetők), mind összehajtható és kiemelhető 127 ezer forint felár ellenében. Átalakíthatjuk a kocsit négyüléses verzióvá,  így a hátul ülők is az elsőkével megegyező kényelemben utazhatnak, miközben a csomagoknak is rengeteg hely marad (a két szélső ülés 8 centivel beljebb tolható, mint a karakuri Mazda 5-ben). Kár, hogy lehajtott ülésekkel nem lesz sík a csomagtérpadló.

A kompakt SUV 4,3 méter hosszú, és 2,6 méteres tengelytávolsága nagyvonalú térkínálatot ígér. Ezt be is tartja, de a feláras, tologatható és kivehető hátsó ülés az igazi aduja - ez buszlimuzinos variálhatóságot adForrás: Skoda
Honnan ez a furcsa név?
Mivel a skodások nem látták eredetiben a Vukot, az öreg Karak helyett valami más eredete lehet: ezúttal az alaszkai alutiiq indián törzs nyelvéből kölcsönöztek egy szót. Ott messze északon Kaa'raq-nak hívják az eszkimók az autót. De hogy legyen benne valami hazai is, a Ruq szót is felhasználták, jelentése nyílvessző. És mi van a Skoda logóban? Nyílvessző.

A szürke ötven árnyalata

Az első találkozás gyomrossal ért fel. A palermói reptér napsütötte parkolójában a tesztautók között volt szürke, kék, piros, zöld, barna és volt valami azonosíthatatlan árnyalat, ami leginkább a vacsorához felszolgált vitello tonnato (borjúcomb tonhalmártással) elnevezésű, piemonti ételhez hasonlított. Bármit megadtam volna egy piros tesztautóért,  de a cseh szervezők szigorúan beosztották az újságírókat, így első körben azt kellett vinni, amit adtak. Persze hogy egy seszínű példányt kaptunk.

Sorfal, amit várhatóan flottaüzemeltetőknél is láthatunk talán, ha megtörik a jég, és kombi helyett egyre többen SUV cégautót választhatnakForrás: Origo

Motorja hengerkikapcsolós (ACT), 1,5 literes TSI, 150 lóerővel, amely ha a fedélzeti elektronika úgy ítéli meg, hogy nincs szükség mind a négy henger működésére, kettőt észrevétlenül lekapcsol. A gyáriak tájékoztatása szerint ezzel fél liter üzemanyagot lehet megspórolni 100 kilométerenként. Amúgy a hengerlekapcsolás 1250-4000 percenkénti fordulattartományban, 25 és 100 Nm nyomatéktartományban és maximum 130 kilométer/óráig aktív.

Az új 150 lovas benzinmotor legnagyobb nyomatéka 250 Nm, ezzel a Karoq 8,4 másodperc alatt van százon, végsebessége pedig 204 kilométer/óra. Szokatlan a hátsó lámpaForrás: Origo

Ez az egyik legmodernebb motor a VW-konszern kínálatában,  de ez sem feledtette a bánatunkat. A napra lehetett nézni, de a kocsinkra nem. Szerencsére találtunk egy helyszínt Cinisiben, ahol a tenger kékje, a fű zöldje és az erőd sárgája lehelt egy kis életet a képekbe és az autó színébe. Steel grey - ez a fantázianeve a fényezésnek, amelyre sokkal inkább illik a hokiöltöző-padlófuga bézs, az ázottkapcarongy-sárga, vagy az egy hétig napon felejtett tejeskávé barna.

Nem szép, de legalább van lelke

Hagyjuk a külsőségeket, az autó amúgy nem egy Claudia Cardinale, de nem is Alain Delon, csupán a ma oly divatos szabadidőautó-forma egyen képviselője, amelyet jeepesre növelt kerékjárati ívek, furcsa hátsó lámpák és határozott, de jellegtelen orrész jellemez. Érezték a Skodánál, hogy ha még szép is lenne a kocsi, végleg elmérgesedne a viszony az anyacéggel.

Azok az idők elmúltak, amikor a Skoda a Volkswagen letett ruháiban szerencsétlenkedett: technikája, fedélzeti rendszere a lehető legmodernebb, ugyanolyan online kapcsolódási lehetőségeket kínál, mint bármelyik Audi (Apple Car Play, Android Auto, Mirror Link)Forrás: Skoda

Elcsúfítottuk az Octaviát, a Kodiaq is egy nagy maci, most pedig ne a mi kompakt SUV-unk legyen a legszebb" - hangozhatott el a titkos mlada-boleslavi gyűléseken. Látni szerettem volna a német VW-marketingesek arcát, amikor egy sörgőzös, békülős, még egy utolsó whiskys éjszaka után, csak úgy kényszerből, legyünk túl rajta hozzáállással beültek a Karoqba. Egyből kiszúrták a nyikorgó ajtózsanérokat és a reccsenő könyöktámaszt.

Simply Clever szlogennel hirdetik évek óta a Skodákat, és a tanksapkába rejtett jégkaparótól kezdve az egykezes kupaknyitást lehetővé tevő pohártartóig vagy a kivehető szemetesig tényleg millió figyelmesség van a fedélzetenForrás: Origo

Aztán amikor körülnéztek, egyre csak halványodott arcukon a mosoly, majd düh és irigység keveréke vegyült az ábrázatukra. Milyen németes a rend - mondhatta az egyik. Milyen kellemes a hangulat - tette hozzá valószínűleg a másik. Sokáig gondolkodtak, hogy mit írjanak a munkalapra, de nem jutottak a megfelelő szavakhoz. Az első ötven kilométer után hátradobták a füzetet, a menetdinamikai kapcsolót sportba nyomták és élvezték a túrát.

Nem tudták elrontani: majdnem VW-szint

"Jó ez a kocsi, jó ez a motor. Próbáljuk ki dízelben, hátha az rosszabb lesz" - gondolták képzeletbeli VW-revizoraink az utolsó szalmaszálba kapaszkodva. Pechükre kétliteres 150 lovas dízelt kaptak tesztre, szintén kézi váltóval, de ezúttal 4x4-es hajtással. Hú, ez még jobb, ki vesz ezek után drágább Tiguant? Mi, magyar újságírók legalábbis erre a következtetetésre jutottunk, ez még a cseheknél sokáig tabunak számító digitális műszerfalat is megkaphatja, legalábbis felárért.

Kétpetéjű ikertestvére a Seat Ateca, de rokona az új Volkswagen T-Roc is, ugyanerre az MBQ A1 padlólemezre épülForrás: Skoda

Magasan ülünk, a székek jól tartanak, nem fárasztóak hosszabb szakaszokon sem. A 18 colos kerekek ellenére kényelmes a csillapítás, a rugók szépen kisimítják a kátyúkat, jók a kormány visszajelzései, élvezetes az autó tempós kanyarokban (kicsit azért bedől), a váltó precíz, a motor csendes és nem zabál. Hegyi utakon próbálgatva 6,9 literes átlagfogyasztást mértünk a fronthajtású benzinessel, egy literrel kevesebbet a 4x4-es dízellel.

Új motorok egytől egészen két literig

Persze nem csak 150 lóerős változatokban kapható: a Karoqhoz négy új motor dukál, a leggyengébb háromhengeres TSI 115 lovas, ugyanennyit tud az 1,6 literes TDI, a legerősebb kétliteres dízel pedig 190 lóerős. Utóbbit csakis 4x4-es hajtással és hétfokozatú DSG-vel árulják majd jövő évtől, a többiek már november-decemberben megérkeznek a hazai kereskedésekbe. Kis ízelítő az alapárakból:

  • 1.0 TSI Ambition: 6,104 millió forint
  • 1.5 TSI Style: 7,153 millió forint (a kipróbált változat ára mintegy 10,53 millió forint)
  • 1.6 TDI Ambition: 6,889 millió forint
  • 2.0 TDI 4x4 Ambition: 8,039 millió forint (a kipróbált változat ára 11,52 millió forint)
Csúcsnavigációjának érintőképernyője 9,2 colos átmérőjű. Láthatóan gondoltak azokra, akik olykor könnyű terepre tévednének veleForrás: Origo

A tömege fronthajtással 1,4 tonna, és természetesen az ezres, turbós alapmodell a legkönnyebb, ez 1340 kilót nyom. Ez sem mozgó útakadály, hisz' 200 newtonméteres csúcsnyomatékát már kétezres fordulatnál átadja, 10,6 másodperces a gyorsulása és 187 kilométer/h a végsebessége. Amúgy hetes DSG-váltó minden változathoz elérhető, ez ökofokozatban vitorlázásra is képes, vagyis szétkapcsol.

Okosan és behálózva

Lehet, hogy későn ébredt a Skoda és lekéste az SUV-őrület nyitányát, de minden létező okossággal kárpótol, legyen szó LED-fényszóróról, hálózatba kapcsolásról, lejtmenetvezérlőről (4x4-modellek), vezetői profilokat tároló indítókulcsról, elektromosan kihajtható vonóhorogról, adaptív tempomatról, fedélzeti wifiről vagy parasztvakító gesztusvezérlésről. Utóbbi a Golfból ismerős,legyezéssel tudunk például rádióadót vagy zeneszámot választani; a kapacitív érintőképernyő nagyszerűen dolgozik, de fizikai hangerőgomb csak a kormányon található.

Hagyományos műszerfal mellett virtuálissal is rendelhető, azaz teljesen digitális felületen jeleníthetők meg információk százai, vagy akár a navigációs térkép, akárcsak az új Audikban vagy VolkswagenekbenForrás: Skoda

A vezetői segédrendszerek gazdag arzenáljához ráfutásos, gyalogost is felismerő automatikus ütközésgátló áll rendelkezésre. A holttérfigyelő és hátsó keresztirányú-forgalomasszisztens a jármű melletti és mögötti területen tartózkodókra figyelmezteti a vezetőt, míg a sávtartó asszisztens szokás szerint a figyelmetlen sofőr kocsiját tereli vissza a helyes irányba.

Masszív autó benyomását kelti, ebben nincs hiba, de jó néhány részletmegoldása szokatlan. Szerencsére megúszta az Octavia-féle pápaszemetForrás: Origo

Szintén fontos biztonsági kellék a vezetőt pihenésre figyelmeztető fáradtságérzékelő rendszer, valamint a kameraalapú táblafelismerő rendszer, amely a sebességkorlátozó és az előzést tiltó közlekedési jelzésekre hívja fel a vezető figyelmét - jobb, mintha egy rendőr tenné ugyanezt. Rendelhető torlódásasszisztens és parkolássegítő is, ezek itt is már az önvezető autók korszakából adnak ízelítőt.

Kegyelemdöfés a kombiknak

Lássuk a métereket! A Karoq jócskán túlnőtt elődjénél, 5 centivel szélesebb és 16 centivel hosszabb a Yetinél. És a többi rokon? Nos, 11 centivel rövidebb a Volkswagen Tiguannál, és jelentős 32-vel kurtább a Kodiaqnál. Ugyanakkor leheletnyivel nagyobb csak, mint testvére, a Seat Ateca, amellyel közös gyártósoron készül Kvasinyben. Mint látják, nem könnyű követni a konszern SUV-legóját (pedig még szóba sem került az Audi), de az a lényeg, hogy nagyvonalú a Karoq helykínálata.

Alaphelyzetben akkora a csomagtere, mint egy átlagos kompakt kombinak, de a feláras sínes paddal pillanatok alatt növelhető, kiszerelt ülésekkel pedig hatalmasForrás: Skoda

A csomagtér befogadóképessége nagy vagy öt üléssel 521 literes, míg előredöntött üléssorral 1630 literre nő. A cikkünk elején említett, ügyes VarioFlex hátsó üléssorral a raktér mérete 479-588 liter között variálható, kiemelt ülésekkel pedig 1810 liter a legnagyobb térfogata. Ez bizony 70 literrel múlja felül az Octavia Combi híresen óriási bendőjét, ráadásul akár láblendítéssel is nyitható az ötödik ajtó. Nem kell jósnak lenni, hogy kijelentsük: egyre nehezebb idők várnak a hagyományos kombikra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK