Feltámadt a Malév luxusbusza - Ikarus 350 bemutató

2017.11.16. 06:29

Bár a Malév gépei 2012 februárja óta nem repülnek már, egy nonprofit szervezetnek és lelkes szakembereknek köszönhetően sorra újulnak meg egykori földi járművei, köztük a legendás Ikarus autóbuszok. Most a magyar járműipar egykori csúcsmodellje, az Ikarus 350-es felújított példánya mutatkozott be - méghozzá pont az, amelyik egykor az Air Tours kötelékben szolgált.

A hazai repülőtéri értékek megmentésében, megőrzésében és bemutatásában jeleskedő, az Aeroparkot üzemeltető  Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) már 2014-ben szerette volna megvásárolni a Malév egykori, DAF-motoros Ikarus turistabuszát a későbbi tulajdonos Karinthy Frigyes Gimnáziumtól, de a vétel csak 2016 őszén jött létre - az LKK addig egy másik, Rába D10 erőforrással szerelt 350-es felújításával próbálkozott, amiből végül donor lett.

Amikor a 350-es a Malévnál dolgozott, még repültek Tu-154-esek. A fényezés zöld sávja 30 centi széles, a karosszéria mintáját régi fotók alapján lőtték be a fényezőkForrás: Retro Mobil

Több száz órás munka a ritka Malév-buszon

Mostani felújítása előtt a Malév megrendelésére Mátyásföldön gyártott, 1991. január 11-én forgalomba helyezett és az Air Toursnál kilenc évig használt "iskolabusz" rövid ideig a reptérlátogató turnusok utasait szállította, majd a DAF Hungary telephelyén gépészeti állapotfelmérésen esett át, ahol kiderült, hogy a holland hathengeres turbódízel meglepően jó kondiban van. Idén február végén a Győrhöz közeli Nyúlon, Szabó Péter vezetésével elkezdődött a szétszerelés és a lakatosmunka.

Jó a kilátás, a kormány az Ikarus 200-asból ismerős. A váltókar akadályozza a vezetőt a mozgásban, extraként automata szerkezetet is kínált a gyárForrás: Retro Mobil

Szabóék (akik családi vállalkozásban javítanak buszokat, és repülésszeretetük hozta őket kapcsolatba a ferihegyi Aeroparkkal) szívügyüknek tekintették a Malév 350-est, ráadásul szakmailag is élvezték a kihívást, mert eddig nem találkoztak ezzel a ritkaságnak számító típussal. A munkálatok több száz órát tettek ki, a hátsó ajtót a donor 350-esről szerelték át, ahogy a szélvédőt is, ám a különleges formájú, hatalmas üveg eltört - nagy nehezen Kaposvárról sikerült cseredarabot keríteni.

Egymáshoz képest oldalanként elcsúsztatták a dupla üléssorokat. A szövetkárpitból jutott a mennyezetre és a csomagtartók alsó felületére isForrás: Retro Mobil

Nyúlról ideiglenesen Biatorbágyra, a légkondi specialista - és a szintén LKK-s, szépségdíjas Ikarus 250 restaurálásában is segédkező - céghez került a busz, ahol felújították az egykor a Tata Hűtőtechnika Rt. által német licenc alapján gyártott berendezést (új termosztát, kompresszor töltőszelepek, nyomáskapcsolók). Innen újabb állomás következett, Kecskeméten a 350-es fényezése és szerkezeti munkái zajlottak.

Forrás: Ikarus
Modern és gyors turistabusz a Keleti Blokkból

Örsi Ferenc ipari formatervező álmodta meg a 300-as család dizájnját, a végeredmény már az 1986-os Frankfurti Autókiállításon is óriási sikert aratott. A magas, a klímakonzolig nyúló hátfal évekkel előzte meg a korát és utat mutatott a világ autóbusz-tervezőinek, számos nyugati konstrukció is hasonló kialakítást kapott. Itt olvashat bővebben a Keleti blokk addig nem látott szolgáltatásokat nyújtó turistabuszáról.


A 350-esből később jobbkormányos modell is készült, és mintegy 100 példány került Angliába, de a 300-as sorozat a világ számos országában népszerű volt a 90-es években. Ez az autóbusz a 350-es típus 25. legyártott darabjaként, 1990 végén készült el a Malév megrendelésére, és 1991. január 11-én állt forgalomba. A felújítás során a külső elemeken több ponton előkerültek a légitársaság jellegzetes színei is. (Forrás: LKK)

Eredeti alkatrészek kerültek elő a DAF-raktárakból

A több buszos javítóbázissal rendelkező Autó Univerzál már bizonyított a BKV tulajdonú, de az LKK által is használt Ikarus 280-as csuklós busz Malév-replika festésével; az előkészítés 5 napig, a teljes művelet három színnel (fehér, kék, zöld, plusz matt fekete), átfújásokkal, száradásokkal 12 napig tartott. A színminta pontos újratervezését Bosnyák Tibor fényezőmester archív fotók és az eredeti RAL kódok alapján végezte el.

Összesen 8 köbméteres az utastér alatti csomagtér, ládaajtók mindkét oldalon vannakForrás: Retro Mobil

A 350-es immáron az eredetivel megegyező arculattal érkezett újra a DAF Hungary budapesti telephelyére. A buszt LT210 jelű, 11,6 literes, soros hathengeres, közvetlen befecskendezéses, 285 lóerős turbódízel motor hajtja,  ennek minden kenőanyagát, ékszíjait (és feszítőit), szűrőit, tömítéseit cserélték - örömteli volt a hír, hogy a cég még talált eredeti DAF-alkatrészeket az európai szervizellátó központjaiban, de a sérült légszűrőházat újra kellett gyártatni.

Felújítás előtt is remek állapotban volt a hathengeres DAF-erőforrás. A gépházfedelet két teleszkóp tartjaForrás: Retro Mobil

Az adagolót, az injektorokat szakműhelyben állították be, a porlasztócsúcsokat cserélték, a generátort és az indítómotort felújították. Egyedül a hatfokozatú váltó adta meg magát, ennél új fogaskerekekre és szinkrongyűrűkre volt szükség. A 2017 júliusáig tartó komplett rendbehozatal végül ott fejeződött be, ahol gyakorlatilag elkezdődött: a készre szerelést Szabóék végezték Nyúlon. Minden a helyére került, a zöld apró mintás kék Malév-anyaggal kárpitozott ülésektől kezdve a kábelezésen át a műszerekig.

Sztrádán meg se kottyan neki a 100-as tempó

A felújított 350-es sikeresen vette a műszaki vizsgát és immáron az eredetivel megegyező külső-belső pompájában, azóta újra reptéri szolgálatba állt, tovább emelve az LKK szolgáltatásainak színvonalát. Bár 27 évesen idestova veteránkorú, az Ikarus 350 egyáltalán nem tűnik öreg matuzsálemnek, az 1980-as években megálmodott forma ma is letisztult, modern hatást kelt.

A vezető is kap hangszórót, olvasólámpát és légbefúvót. Partnerek: a lakatosmunkát és a végszerelést a Four Szabó Kft., a légkondi felújítását a Liberatus Hungary Kft., a fényezést az Autó Univerzál Kft., a gépészeti munkákat a DAF Hungary Kft. végezteForrás: Retro Mobil

A farban elhelyezett erőforrás csendesen, autópályán akár 100 km/h feletti tempóval viszi a legfeljebb 16,5 tonna gördülőtömegű járművet, a légrugózás kellemesen ringató, a dönthető háttámlás, karfás ülések kényelmesek. Az Ikarus sokféle extrát kínált a típushoz,  de a Malév nem esett túlzásba a megrendeléskor, így a fedélzeten hiába keresni a WC-t, ruhatárat és konyhát, ellenben van hűtőláda, légkondicionáló, valamint szövetbevonatos oldalfal és mennyezet.

Üvegszálas műanyag a hátfal, akárcsak a busz homlokfala. A 350-es modern, ugyanakkor letisztult hátsó formai kialakítását nyugati buszgyártók is másoltákForrás: Retro Mobil

A Malév-festésű, gyönyörű Ikarus 55-ös és 280-as (mindkettő BKV tulajdonban), továbbá az LKK saját flottáját gazdagító Ikarus 250 és 350 így együtt évtizedeket - ezzel együtt céges arculati korszakokat is - átívelve emlékeztet az egykori hazai állami légitársaságra. És mi jöhet még ezután? Úgy tudjuk, a repülőmúzeumhoz köthető járműpark nemrég újfent Ikarusszal, egy 396.68-as luxusbusszal gyarapodott...

További részletek a 350-esről a Retro Mobil 2017. novemberi számában!

Műszaki adatok - Ikarus 350.02 (1990)

Motor: DAF LT210, soros hathengeres, vízhűtéses, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltéses dízelmotor, a hátsó tengely mögött beépítve. Hengerűrtartalom: 11630 cm3. Teljesítmény: 285 LE, 2200/perc fordulaton. Nyomaték: 1100 Nm, 1300/perc fordulaton.


Erőátvitel: ZF S6-120U hatfokozatú, teljesen szinkronizált mechanikus sebességváltó, hátsótengely-hajtás.


Felfüggesztés: teljes légrugózás, kettős működésű lengéscsillapítók. Bendiberica golyósoros hidraulikus szervokormány. Légfékrendszer légszárítóval, Voith retarder, kipufogófék.


Felépítmény: önhordó konstrukció elöl-hátul borulókerettel, acélcsővázra feszített acéllemez oldalfalak, üvegszálas műanyag homlok- és hátfal. Szállítható utasok száma 50 fő. Csomagtér: 8 m3.


Hosszúság x szélesség x magasság: 12000 x 2500 x 3500 mm. Tengelytáv: 6330 mm.


Saját tömeg: 11670 kg. Össztömeg: 16500 kg. Végsebesség: 117 km/h.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK