Hihetetlen dolog derült ki a magyar autósok pénztárcájáról

Vágólapra másolva!
A szükségesnél több millió forinttal fizettek többet az autósok a magyar fizetős utakon vélhetően azért, mert vagy nem voltak tisztában a szabályokkal, vagy mert nem érdekelte őket mire, mennyit költenek.
Vágólapra másolva!

Két furcsaság is akad a magyar fizetős úthálózatban, amely miatt évről évre feleslegesen hagynak milliókat az autósok a kasszában - írta a Napi.hu.

Éves matricát például a január 31-i lejárat előtt kevesebb mint kilenc hónappal már nem éri meg venni,

a szeptemberi vásárlók már legalább húszezret kidobnak az ablakon.

Késői vásárlóból pedig akad bőven:

júniusban 1508, júliusban 688, augusztusban 294, szeptemberben 135 éves e-matrica fogyott a D1 kategóriában. Októberben már egyet sem vettek, de valószínűleg csak azért, mert

október 1-től a NÚSZ Zrt. viszonteladói partnereinél megszűnt a 42 980 forintba kerülő éves országos e-matrica értékesítése.

A másik furcsaság a matricarendszerben a Veszprém megyei jogosultság.

Ez a matrica akkor éri meg, ha valaki rendszeresen autózik a 80-as polgárdi lehajtó és a 98-as Siófok kelet lehajtó között,

de soha nincs szüksége arra, hogy akár Budapest, akár Siófok felé tovább autózzon.

Az országban van 2933 olyan autós (ennyit vettek idén az első 10 hónapban), akinek ez megéri, vagy

még mindig nem ismerik sokan a rendszert.

Veszprém megyében egyetlen autópályás csomópont van, méghozzá a 90-es számú balatonvilágosi le- és felhajtó. Ezt keleti irányból a Fejér megyei matricával, nyugat felől pedig somogyi jogosultsággal is el lehet érni.

Az e-matrica-eladások egyébként 2017-ben is nőttek, október végéig 62,1 milliárd forint bevételt hoztak a jogosultságok. Ez 5,3 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi és 10,2-vel a 2015-ös számokat.