Nem semmi, hány autóst büntettek meg a téli gumis razzián

Vágólapra másolva!
A Téli Átállás Akcióban több mint négyezer személyszállító járművet vizsgált meg az ellenőrző hatóság, de a szakembereknek mindössze hét esetben kellett szabálysértési eljárást kezdeményezniük.
Vágólapra másolva!

A közlekedési hatóságként eljáró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei 2017. november 8. és 10. között országos akció keretében ellenőrizték a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre.

A mintegy 3400 megvizsgált személyautó több mint felének üzemeltetői az akció idejére már téli abroncsra váltottak.

Az időszaknak megfelelő gumi hiányán túl

az összesen ellenőrzött 4138 jármű mintegy ötödénél találtak kisebb-nagyobb egyéb hibát az ellenőrök.

A leggyakrabban, minden hetedik-nyolcadik esetben a világító és jelző berendezésekkel – ideértve a rendszám megvilágítását vagy a belső térvilágítást is – kapcsolatos problémát tártak fel a szakemberek. Százból öt járműnél az ablaktörlő gumi bizonyult nem megfelelőnek, ennél kevesebbszer akadt kifogásolnivaló a gumiabroncsok műszaki állapotával kapcsolatban vagy a fagyálló elégtelen koncentrációja miatt. Az ellenőrzést végzők figyelmeztették a gépkocsivezetőket a közlekedésbiztonsági kockázatokra.

A hatóság munkatársai összesen közel 750 autóbuszt ellenőriztek a közutakon és a szolgáltatók telephelyein. A legsűrűbben, néhány tucatszor előforduló mulasztás az ablaktörő kalapács hiánya volt. Az akció résztvevői hasonló nagyságrendben észlelték a járművek üléseinek elégtelen állapotát, nem megfelelő rögzítettségét vagy a biztonsági övek hibáját. A vizsgálat a tűzoltó készülékek állapotával kapcsolatban és a vésznyitó szerkezetekkel összefüggésben is tíznél kevesebbszer derített fel szabálytalanságot, problémát.

A kisebb hiányosságokra való figyelmeztetéseken túl csak elvétve vált szükségessé további intézkedés: az ellenőrök országos szinten hét szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

A fejlesztési tárca a járási hivatalokkal együttműködve az országos ellenőrzés jövő év végén várható megismétlését tervezi.