Fókuszban a villamosság - Ford Focus Electric teszt

2017.12.02. 14:32

A dízelbotrány kirobbanása, illetve a Tesla-őrület óta egyre nagyobb a mozgolódás az alternatív, elsősorban elektromos meghajtású autók világában. A Ford egyelőre szerényen áll hozzá a témához, de a Focus Electric modellfrissítése jó alkalmat adott rá, hogy immár hazánkban is megvásárolhassuk ezt a kivitelt. Vajon vidékre is el lehet vele merészkedni, vagy ez is csak a városban érzi jól magát?

A Focus elektromos változata nem számít újdonságnak, hiszen az autót 2011-ben, a CES kiállításon mutatták be a nagyközönségnek. Sőt már két évvel korábban, az akkor még új második generációs változatból is bemutattak egy elektromos koncepciót, de az akkor még nem jutott el a sorozatgyártásig.

Elöl maradt a modellfrissítés előtti fényszóró, a végsebesség 137 km/h-ra van korlátozva

Forrás: Ruschel Zoltán

Európában egészen 2013 második feléig kellett várni rá az érdeklődőknek (itt olvashat róla menetpróbát), majd 2017-ben következett egy ráncfelvarrás, melynek során villámtöltés funkciót és jóval nagyobb akkumulátort kapott az autó. Ez az a kivitel, amely immár Magyarországon is kapható, és zöld rendszám, illetve 1,5 millió forintos állami támogatás növeli iránta az érdeklődést, úgyhogy legfőbb ideje volt már egy tesztnek.

Éppen egy négynapos vidéki kiruccanásra készültem, így adta magát a lehetőség, hogy ezzel induljak útnak. Egyrészt, ezzel nullára redukálom az utazási költségeket, másrészt a kíváncsiság is hajtott. Nem mentem messzire, viszont percek alatt kiderült, hogy nem a hatótáv lesz az elsődleges para, hanem a töltési lehetőség. A szálláshoz legközelebbi villámtöltő közel 50 km-re volt, de ezt is belekalkulálva osztottam-szoroztam, és pesszimista számításokkal is az jött ki, hogy érdemes nekivágni.

Komoly érv mellette az öt év kilométerkorlátozás nélküli garancia. Ellene szól viszont az óriási, 1,68 tonnás saját tömeg (vezetővel)

Forrás: Ruschel Zoltán

Ököautó-dizájn helyett megszokott formák

Végül egy váratlan és jelentős segítséggel szembesültem, mivel a szállás parkolójában volt hálózati konnektor, és éjszakánként arról teljesen fel tudtam tölteni az autót (természetesen engedélyt kértem előtte). No de térjünk vissza magára az autóra! A Focus nem különösebben feltűnő jelenség, megszoktuk már a formáját, itthon is az utcakép része, na meg persze a céges flottáké is. A tesztautó esetében a "strandkorlátkék" szín és a matricázás azért dobott a látványon.

Élvédők kerültek az ajtókra, és sok más részletén is érződik, hogy igényesebb kidolgozású, mint a kifutó Leaf. De villanyautónak nem jobb annál

Forrás: Ruschel Zoltán

Ezek nélkül legfeljebb a zöld rendszám lehet gyanús, mivel az elektromos változat gyakorlatilag pontosan ugyanúgy néz ki külsőleg, mint a benzines vagy dízel társai. Jó, az első lökhárítón hiányoznak a ködlámpabetétek, valamint a hűtőrács is csak dísz, mert be van falazva. Ja, meg nincs kipufogó, de ezt már tényleg nem egyszerű észrevenni. Ugyanakkor ez sokaknak pozitívum is, mert nem mindenki akarja az elektromos hajtást űrhajós dizájnnal kihangsúlyozni.

Megfelelő a helykínálat, de a kifejezetten elektromosnak tervezett kocsiknál (BMW i3, Nissan Leaf) még jobban lehet gazdálkodni a térrel

Forrás: Ruschel Zoltán

Furcsa ugyanakkor, hogy bár a harmadik generációs Focus kapott egy faceliftet, itt csak a hátsó lámpát cserélték az újra, az első fényszóró nem változott. Jövőre persze jön a negyedik generáció, akkor utolérheti magát az ökoautó. Senkit sem ér nagy meglepetés, ha beül, ott sem történt drasztikus változtatás a normál Focushoz képest. Itt viszont már elég szembetűnő a generációváltás szükségessége: a műszerfal formailag túlburjánzó, az ergonómia pedig nem csak a német autókhoz képest gyenge.

Néhány részletén azért már érződik a kor

A kormányon elképesztő mennyiségű gomb van, az alsó részen lévőket elég nehéz kezelni (nyomni, billenteni is lehet előre és hátrafele is), a bajuszkapcsolók elég furán néznek ki, és itt is megszokást igényelnek a funkciók. Egyszer elkapott egy eső, én pedig 2-3 percig próbáltam rájönni, hogy a hátsó ablaktörlő miként kapcsolható be (a bajusz végén van egy többállású billenőkapcsoló). Ezenfelül a műszerfal sarkai nagyon belógnak a lábtérbe, ki-beszállásnál könnyen odaveri az ember a térdét.

Sportos a beltér, de zavaró a rengeteg apró gomb. Sajnos az elektromos Focus rugózási kényelme és egyenesfutása is elmarad a benzines vagy dízel változatokétól

Forrás: Ruschel Zoltán

Hogy ne csak a negatívumokat soroljam, a műszeregység egész jól néz ki: a sebességmérő analóg, két oldalán pedig színes digitális kijelzők vannak. A jobboldali igazából csak a takarékossággal kapcsolatos infókat mutogatja, vagy számokkal, vagy repkedő pillangókkal. A legtöbbet a baloldali képernyőn láthatunk, itt a hatótávtól kezdve az össz- és napi kilométerszámlálón át a különféle vezetési statisztikákig lehet előhozni adatokat, gyakorlatilag a fedélzeti számítógép részt.

Egyedi kijelzőt kap az elektromos változat, a szabványos áramfogyasztása 164 Wh/km

Forrás: Ruschel Zoltán

Ugyanakkor idegesítő, hogy például a tempomat bekapcsolását mindössze egy apró zöld ikon jelzi, de a beállított sebességet sehol sem mutatja, pedig hely az lenne rá bőven. Retró, mégis tetszett a sebességváltó (pardon, menetkapcsoló) visszajelzője, ami a kormányoszlop tövében van, és a régi amerikai autókat idézi.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő