Új buszt mutat be az Ikarus, ki nem találná, kikkel fejlesztették

2017.11.28. 14:45

Az Ikarus új autóbuszt fejlesztett a kínai Yinlonggal közösen, a jármű versenyképes lehet az európai nagyvárosok tenderein is.

Az Ikarus idén nyáron kötött vegyesvállalati szerződést a kínai Yinlong autóbuszgyártó céggel - írta a Magyar Hírlap.

Az Ikarus gyártókapacitását évi háromezer autóbuszra alakítjuk ki, ebből ezret a hazai, kétezret pedig a külföldi piacokra szánunk" - mondta Széles Gábor elnök. "A mostani kapacitásunk ilyen mennyiségre még nem alkalmas, bár jövőre jelentős fejlesztések lesznek."

"Ez a házasság azért jó az Ikarus számára, mert nagyobb ipari háttérbázissal rendelkezünk, így közösen megjelenhetünk olyan piacokon, ahová önerőből nem tudnánk visszatérni. A Yinlong évente százezer autóbuszt gyárt, ebből hatvanezer elektromos meghajtású jármű."

Széles szerint a két cég olyan buszt fejlesztett ki közösen, amellyel versenyképes lehet az Ikarus az unióban. Az európai nagyvárosokban hamarosan konkrét közbeszerzési tenderek is megjelennek, amelyeken várhatóan indul a cég.

Széles arról is beszélt, hogy a hét végén Teheránban ír alá megállapodást Iránnal kétezer Ikarus autóbusz szállításáról. Az első kétszáz itthon készül, a többit az iráni partner szereli össze.