Vigyázz, a tetőn dolgoznak! - VW Golf Sportsvan (2017) menetpróba

Volkswagen Golf Sportsvan (2017)
Vágólapra másolva!
Ha hosszában és széltében adott a hely, merrefelé kell terjeszkedni? Felfelé, szól az építészet ősi, nyilvánvaló axiómája, amit két-három évtizede az autótervezők is átvettek. Így született emelt tetős családi autó a kompakt VW Golfból is, csak hát vesztére az egyterűek mostanra kimentek a divatból. A ráncfelvarrott Sportvan menetpróbáján arra kerestük a választ, lehet-e mégis létjogosultsága.
Vágólapra másolva!

Annak, aki kicsit is követi az autós újdonságokat, aligha árulunk el hétpecsétes titkot azzal, hogy a 2010-es évek slágerkategóriája a SUV-oké. Többségükben nincs is összkerékhajtás, tehát irtóznak a dagonyázástól, némelyiknek pedig ugyanúgy leér a lökhárító alja a járdaszegélyen, mint egy földszintes kocsié, de kit érdekel mindez, amikor divatosak és biztonságérzetet adnak?

Ez egy nagyra nőtt Golf, első ránézésre kétségtelen. Új a lökhárító, elegánsabbak a krómdíszek, szebb a hűtőrács. Még több fotó a galériában, kattintson a képre! Forrás: Volkswagen

A hobbiterepjárók terjedésének legnagyobb vesztesei a nem sok kalandot ígérő egyterűek, hiába kínálnak rendszerint a SUV-okénál tágasabb és sokoldalúbban variálható utasteret.

Jócskán megritkultak tehát a középkategóriás vagy nagy buszlimuzinok,

a kicsik pedig mára gyakrolatilag kihaltak, egyedül kompakt méretben tűnnek ma is eladhatónak.

Az elődje még Golf Plus néven futott, és innen is látszik a trükk: mivel magasan fut a tető, de a SUV-okénál alacsonyabb a padló, a lehető legtágasabb utasteret lehetett kialakítani kompakt alapterületen Forrás: Volkswagen

Ebbe a társaságba szállt be pár éve az első fronthajtású BMW, a 2-es Active Tourer, és többé-kevésbé ide sorolható a kecskeméti B-Merci is. Persze legtöbben a tömegmárkákból válogatnak, mint például Citroen C4 Picasso, Renault Scénic és Ford C-Max - ezeknek közös vonása, hogy nyújtott, hétüléses, Grand előnevű, de az alapkivitelekhez hasonló formatervű változatban is kaphatók.

Szülőknek vagy nagyszülőknek

Más utat jár a Volkswagen: nagyobbik csapatszállítója önálló néven és karosszériával, Touranként fut, míg a kisebbik egyterű Golf Sportsvanként (leánykori nevén Golf Plusként) külön karakter, most pedig ráncfelvarráson esett át. De kiket vesz célba? Elsősorban a két- vagy maximum háromgyerekes családosokat, akik többre vágynak egy kompakt autó tágasságánál, viszont nem akarnak kisbuszozni.

Megszokott formák, de magasabb üléshelyzettel és kicsit laposabb szögben álló kormánnyal. Osztott az A-oszlop, és nem zavar vészesen az átlós kilátásban Forrás: Volkswagen

Akad egy másik törzsközönség is, mégpedig a nyugdíjasoké. Ők főleg

a magas üléshelyzet adta könnyű ki- és beszállásra vágynak,

illetve irtóznak a kompakt autók lőrésszerű ablakkivágásaitól - a menetpróba tanúsága szerint a csupa üveg Sportsvanben e téren nem fognak csalódni. A parkolás sem lesz gond, hiszen alig nagyobb alapterületű, mint egy sima Golf, sőt: a kombinál rövidebb.

Nem tipikus céges autó vagy szinglijárat, ugyanakkor páratlan darab a konszernen belül: a Skoda és az Audi nem gyárt egyterűt, a Seat pedig csak jóval nagyobbat kínál Forrás: Volkswagen

Persze a senior vásárlókat vagy apukákat illetlenség lenne kihagyni a hetes Golf frissítésének áldásaiból, ennek jegyében az egyterű is átrajzolt lökhárítókat és lámpákat kapott (felárért xenon helyett immár LED-fényszórókkal), plusz 16-18 colos méretben új alufelnik jelentek meg a kínálatban, megjelent egy új karosszériaszín, illetve az utastérbe is érkezett néhány friss dekorelem és kárpit.

Tágasabb és praktikusabb, mint a SUV

Az összhatás alig változott, formabontó dizájn helyett maradt a korábbi, mértéktartó fazon, az izgalmakat úgyis a SUV-oknál keresik a vevők. Önmagában, szóda nélkül is bőven elmegy a Sportvan, egyszer azonban a teszteveztésen egy sima - hirtelen nagyon sportosnak tűnő - Golf mellé tévedtünk vele, és úgy már kissé groteszk látványt nyújtott az övvonalon túl felfújt egyterű. Nem olyan vészes, mint anno az autóparódiának tűnő első Renault Mégane Scénic volt, de szokni kell.

Újak a nappali fénnyel kombinált halogén fényszórók, a jól felszerelt változatok xenon helyett immár LED-lámpákat kapnak Forrás: Volkswagen

Abban a pillanatban fordul viszont a kocka, amint használatba veszi az ember. Már alaphelyzetben is tágas a duplafenekű csomagtartó, és kétféle úton is lehet bővíteni. Ha a hátsó üléseken is utaznak kisebb termetűek vagy gyerekek, előrébb lehet tolni a padot,

a 18 centis sín nagy mozgásteret ad a lábtér kontra csomagtartó meccs lejátszásához.

Amikor pedig nincs ötfős legénység, a nagyobb cuccokhoz külön-külön az üléstámlákat is előre lehet dönteni, két utassal 1520 literes a tér.

Variációs lehetőségekben nincs hiány, bár a raktér teljes kapacitása (1520 liter) elmarad 100 literrel a kombiétól Forrás: Origo

Maga a kabin egyterűekhez illően sok tárolórekeszt, óriási fejteret és opcióként hátul lehajtható asztalkákat kínál, a Golfokban megszokott minőségben, viszont sokkal jobb panorámával. Ez az autó inkább az utazási, mintsem a vezetési élményről szól, sportos lelkületű sofőröket a magas üléshelyzet mellett a laposabb szögben álló kormány is zavarni fogja - nekik továbbra is a Variant ajánlott inkább. Itt viszont még inkább értelmet nyernek a minimális erőszükséglettel működő kezelőszervek.