Amit ez a nő csinált a sztrádán, azért azonnal el kéne venni a jogsit

autópálya
Vágólapra másolva!
Egy forgalmas sydney-i autópályán okozott buta balesetet egy szedán sofőrje.
Vágólapra másolva!

Az egy dolog, hogy a nő figyelmetlenül váltott sávot, pont egy teherautó elé, ezután azonban halmozni kezdte a hülyeségeket. Az első ütközés után keményen a fékbe taposott, ezzel még egy, az elsőnél is keményebb csattanást okozott, aztán mielőtt kiszállt, az elfelejtett kézifék miatt visszaguruló autó harmadszor is a teherautónak ment.

A videó leírása szerint ez után szó szerint üvölteni kellett a nővel, hogy ne az autópálya közepén kezdjen telefonálásba és papírozásba, hanem húzódjon biztonságosabb helyre, a leállósávba.