Gyönyörű az új Volvo kombi, de mintha láttuk volna már valahol

2018.02.22. 14:16

Bemutatta a V60 új generációját a Volvo, amely nagyon emlékeztet egy másik modellre. Szerencsére azon is ugyanolyan embléma van.

Elégedetten hümmögött mindenki, amikor a Volvo bemutatta a V90 kombit, sok olyan kijelentést is lehetett olvasni, hogy a kínai tulajdonban lévő svéd márka a valaha volt egyik legszebb családi autót építette meg.

Forrás: Volvo

Genfben a Volvo egy számmal kisebb kombija, a V60 debütál, de a gyártó már most nyilvánosságra hozta róla a hivatalos adatokat és képeket. Ez is szép, sőt kifejezetten mutatós, de valahogy olyan érzése van az embernek, hogy ezt már látta valahol.

Forrás: Volvo

És valóban, a Volvo gyakorlatilag egy az egyben lemásolta a V90-est, itt egy árulkodó kép:

Forrás: Volvo

A V60 117 milliméterrel hosszabb az XC60-nál, a 4761 mm-es hosszúsághoz 2872 mm-es tengelytávolság társul. A csomagtartó alaphelyzetben 529 literes, ledöntött hátsó ülésekkel 841 literre bővíthető.

Forrás: Volvo

Ez a Volvo első olyan, az SPA jelű padlólemezre épülő modellje, amely kétféle konnektoros hibrid hajtáslánccal is kapható lesz. A T6 Twin Engine hajtáslánca 340, míg a T8 Twin Engine 390 lóerős. A sima benzines T5 és T6 mellett a D3 és D4 dízellel is elérhető lesz az autó.

Forrás: Volvo

Az első példányok nyáron jelenhetnek meg az utakon. Később valószínűleg kisebb benzimotokat is kaphat, köztük a Volvo eslő háromhengeresét, amely a napokban mutatkozott be az XC40 szabaidő-autóban. Az 1,5 literes, 156 lóerős motor nemsokára egy új plug-in hibrid részét is képzi majd.