Így halnak ki a KGST-autók, amikre oly sok évet vártunk

2018.03.03. 18:57

5. Polski Fiat: 3841 db (-19,6%)

Messze ennél a márkánál a legnagyobb a selejtezési arány, tavaly minden ötödik Polski Fiatot kivonták a forgalomból. Ez a folyamat főleg az állomány zömét kitevő 126-osokat érinti, melyeknek nincs akkora kultusza nálunk, mint Lengyelországban - inkább csak a korai, fém lökhárítós példányokat ismerik el veteránként. Városi/női kisautóként a rendszeres használatból kiöregedtek már a Kispókok, inkább játéknak jók.

Icipici helyen elfér, könnyen jár a kormánya: ideális kezdőautó a Kispolszki. De 24 lóereje és biztonsága felett jócskán eljárt az idő, legtöbbje drága lakatolás, javítás helyett bontóba megy. Rikta kincs a vízhűtéses BISFotó: Tuba Zoltán - Origo

Ez a folyamat sokkal korábban lejátszódott a Nagypolszkinál, sőt, eleve kuriózumnak számított a Ladák mellett, és itt is megtizedelte az állományt a korrózió. A 125p volt az egyik első nagyszériás keleti autó a hetvenes évekből, amely elkezdett drágulni, főleg kormányváltós, lemezműszerfalas korai modellként. Mostanra viszont a késeiekből is félmillió forint felett járnak a szép példányok.

4. Skoda: 6875 db (-18,9%)

Ilyen nagy múltú márkánál az 1990 előtti évjáratok összessége színes választékot takar: beletartoznak ősautók és a pompás hatvanas évek eleji Felicia kabriók éppúgy, mint a 1203-as buszok, vagy a rendszerváltás idejének első Favoritjai. A közel régi 7000 Skoda zömét persze farmotoros típusok adják melyek fazonja, hangja és vízforralós híre évtizedeken át meghatározta a márkáról kialakult képet.

Még járja az utakat pár ezer példány a 743-as típuskódú faros Skodából, pontosabban a többség inkább csak áll: parkolóban, kertben, garázsban – jó esetben érvényes műszakival. Alig vannak már senior tulajok, igazi kalapos skodásokForrás: Fortepan

Hacsak nem menthetetlenek, csak elvétve kerülnek bontóba korai 1000 MB-k, és már a kevésbé elegáns 100-asok nimbusza is nő, egyre többet újítanak fel. Manapság főleg a korábbi cikkünkben  bemutatott 105/120-as sorozatot dobálják ki évente százával tulajaik, de érdemes észben tartani, hogy ódivatú farmotorjukkal ezek a jövő klasszikusai, és szociautó-szinten még jó állapotban is egész olcsón megvásárolhatók hobbijárműnek. Egy kivétellel: a kupék ára elszabadult, már Szlovákiában is.

3. Wartburg: 7031 db (-17,7%)

Meglepő, de a Skodákat megelőzve felfért a NDK-s márka a dobogó alsó fokára. Az állomány nagy részét rég a négyütemű 1,3-asok teszik ki, melyek tágas kombiként kisiparosok kedvencei voltak, és immár a 353-asok is megbecsült résztvevői a veterános eseményeknek a szép púposok (311, 312) mellett. Érdekes trend, hogy jó pár eredeti példányt külföldre adnak el, német piacon például a legnagyobb kincsnek az arrafelé igen ritka pickup változat (Trans) számít.

Már a bemutatásakor avíttas volt az alvázas Wartburg, hát még a nyolcvanas években! A Tatra 87-esen kívül ez volt az egyetlen tolótetős keleti autó, magas építését és tágasságát pedig sokan értékeltékForrás: Csákvári Dániel

2. Trabant: 13 068 db (-15,1%)

A rendszerváltás után mindenki szabadulni akart a kényelmetlen, lassú és zajos 601-esektől, az ezredforduló táján pedig jöttek az újabb kihívások a katalizátoros szigorításokkal, a benzinkutakról kivezetett 1:40-es benzin-olaj keverékkel. Ám időközben a Trabi a Keleti blokk kultautója lett, óriási nosztalgiafaktorral, az ötvenes évek technikája miatt különleges vezetési élménnyel.

Régi Trabantokat ma nemegyszer exportálnak nyugatra a magyar nepperek, elsősorban az 1.1 Limousine és a nyitott Tramp keresett. Érdekes, de Németországban hosszú idő után újra nőtt az állomány, tavaly 34 449 darabot tartottak nyilvánForrás: MTI/EPA/Vaszil Donyev

Mára lelassult a kidobás tempója, bő tízezer példány maradt forgalomban. Ne feledjük azonban, hogy ezek többsége az 1.1-es modell, és a rendszerváltás évéhez képest ennél a márkánál zsugorodott leginkább az egykor hatalmas állomány. A kétüteműek szinte teljesen kikoptak a napi használatból, az utolsó eredeti állapotú, és normális áron elvihető bácsiautókért hajtóvadászatot indítanak a gyűjtők.

1. Lada: 25 300 db (-15,9%)

Talán senkit sem ér meglepetésként, melyik márka a Mekúr-korszak első számú túlélője, de az arányok érzékeltetéséhez álljon itt még egy szám: ma 3,4 milliós a teljes magyarországi autóflotta. Az 1990 előtti 25 ezres Lada-állományba néhány (zömében még háromajtós) Samara is beletartozik ugyan, de a többségét a hátsókerék-hajtású modellek adják, azon belül is főleg a Kocka-Ladák.

Masszív a Lada, szép bácsi-autók éppúgy felbukkannak a kínálat tetején, mint tuningoltak. A magyar Lada-állományból évente 4000 példányt vonnak ki forgalomból, főleg a hervadtakat: drága a kasztnit kijavítani, vége a filléres alkatrészek koránakForrás: Lada

Persze az örök klasszikus az utakat anno elárasztó 1200-es,a legértékesebb pedig az Ezeröcsi korai szériája (VAZ 2103), utóbbinál már hét számjegyű összegek szerepelnek a hirdetésekben. S miért maradtak ilyen sokáig közünk a Ladák? Nyilván főleg a nagy számok törvénye miatt, másfelől viszont azért, mert hétköznapi használatra vagy gázos-vonóhorgos munkásautónak éppúgy alkalmas volt, mint szórakozásra.

Összesen 3 096 099 Trabant készült, ebből 2,8 milliót tett ki a kétütemű 601-es. Nálunk is nagyon népszerű volt, mint a legolcsóbb autó a Mekúr-kínálatban, ma viszont már 3-400 ezer forinttól indulnak a vállalható állapotúakForrás: Fortepan
És mi újság volt 15 éve?

Nem csak a rendszerváltás időszakához, hanem még az ezredfordulóhoz képest is nagyot fordult mára a világ a keleti gyártmányok körül - azóta tulajdonosaik zöme korszerűbb nyugatiba ült át, a KGST-autók rég túljárnak a napi használatra tervezett élettartamukon. Megnéztük a KSH adatbázisában, milyen volt az állomány 2013-ban, amikor még részei voltak az utcaképnek:


- Trabant: 191 266 db
- Wartburg: 115 868 db
- Polski Fiat: 73 050 db
- Dacia: 26 385 db
- Zastava: 18 499 db
- Moszkvics: 5278 db


E listán 1990 után gyártott kocsik is szerepelnek, de ez a fenti márkáknál nem szempont: addigra úgyis bezárt a gyár vagy kivonult a magyar piacról (Dacia, Yugo), egyedül a Moszkvics-flottába zavart bele pár újabb Aleko. A kilencvenes években igazán nagy tételt csak a Ladából és a Skodából adtak el, így ezekből a 295, illetve 160 ezer darabos teljes állomány nem megfelelő alap az összehasonlításhoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Előző
  • 1
  • 2
Következő