Bátraké a szerencse - Mitsubishi Eclipse Cross 1.5 TC teszt

2018.06.11. 19:27

A Mitsubishi körül olyan ritkán van felhajtás mostanában, hogy azt gondolhatnánk, már nem is gyártanak személyautót. Való igaz, az izgalom tényleg hiányzik a palettáról, de a családi SUV-ok piacán újra érdekes típussal rukkolnak elő, ami formájával és technikájával is új korszakot nyit a márkánál.

Még a legfigyelmesebb ember is csak a saját szemén keresztül látja a világot, és az élet árnyjátékában mindenki mást vesz észre. Nekem például fel sem tűnt, hogy a „három gyémántos" márka még mindig a piacon van, sőt, itthon az eladásaik sem olyan rosszak. Ez elsősorban az ASX crossover és a (mára kifutott) Lancer versenyképes árazásának volt köszönhető, de persze a jó ár nem minden, néha kellenek új modellek is.

A Vitara-ellenfél ASX már 2010 óta kapható, míg a plug-in hibridként is népszerű Outlander 2012-ben debütált - az újdonság a köztük lévő rést tölti ki. Galériához kattintson a képre!Forrás: Bolla György

Egy régi típusnév újratöltve

A Mitsubishi Motors, azaz a japán óriásvállalat autógyártó részlegének előző két évtizedre jellemző zsugorodását éppen az okozta, hogy sem profitból, sem külső befektetésből nem tudták a fejlesztést finanszírozni, így 2000 után már rendszeresek voltak a kivezetett típusokról, bezárt gyárakról szóló hírek. A lecsúszás azonban, úgy tűnik, néhány éve véget ért, ráadásul 2016 októberében a Nissan bejelentette, hogy 34%-os, vezető részvénycsomagot vásárolt a Mitsubishi Motorsban.

A tesztautó színe gyönyörű bronz metál, nagyot dob a kiállásán, ráadásul nem is kérnek sokat a metálfényért. Kivéve a „Red Diamond" gyémánt vörös árnyalatot, mert az drágább a többinélForrás: Bolla György

Ezzel újabb márka csatlakozott a Renault-Nissan szövetséghez, a most már csak hatodik legnagyobb japán autógyártó pedig hozzáláthatott ismét a munkához. Ennek egyik legelső eredménye a 2017-es Eclipse Cross, melynek nevén kívül semmi köze sincs ugyan a 90-es évek népszerű sportkupéjához, cserébe vadonatúj, saját fejlesztésű motor került az orrába.

Kompakt crossover méretben ritka az ennyire sportosan döntött C-oszlop. Újkori japán módi szerint hagyományos automataváltó helyett CVT választható a benzinmotorhozForrás: Bolla György

Hogy miért pont az Eclipse nevet kellett felmelegíteni ehhez a modellhez, nem teljesen érthető, hiszen még csak nem is abban a már bezárt amerikai gyárban készül, ami a sportkupé-család otthona volt, hanem Japánban. Engedjük el, így hívják és kész. Az újdonság az Outlander orrát kapta kis módosítással, viszont arra a GS nevű, kompakt padlólemezre húzták fel, amire az ASX is készül, tehát szépen besimul a kínálatba.

Kompakt crossover, kupés beütéssel

A formavilága az orrától eltekintve teljesen egyedi, és ez igazából nem válik előnyére. A nózi még csak-csak, bár az én ízlésemnek túl sok a króm, viszont a fara, a megkettőzött hátsó szélvédővel, hát, nem lett szerencsés. A Pontiak Aztek próbált legutóbb ilyen megoldással lejtős (kupésnak szánt) hátat magas csomagtérrel egyesíteni. Az a Pontiak viccesen csúnya lett, itt nem ilyen rossz a helyzet, de az Eclipse Crossnak is ez a leggyengébb pontja.

Nem csak kívülről furcsa a hátsó ajtó üvegezése, a tükörben látható kép is megszokást igényel. A felső rész ablakmosót -törlőt is kap, az alsó csak fűtőszálakatForrás: Bolla György

Első ránézésre nem igazán értettem, miért lett ilyen magas, bumfordi alakja, de aztán a tesztidőszak végére rájöttem. A forma ugyanis okkal ilyen, a belecsomagolt tér kifejezetten nagy. Rég fordult elő, hogy ennyire könnyen elfértem például a műszerfal fotózásakor, a beszállás pedig a küszöböt is fedő ajtókon át mindenhová könnyű.

Legtöbbször valószínűleg hátra tolt paddal használják majd a gazdik, ilyenkor 341 liter raktérrel gazdálkodhatunk, ami nem kiugró, de hétköznap elégForrás: Bolla György

A raktér egyszerűen pakolható, a hátsó ülés ráadásul nemcsak ledönthető, de csúsztatható előre-hátra, hogy a hátul ülőket megtartva is bővíthessük a csomagteret, ráadásul a háttámlája is állítható néhány fokozatban, osztva persze. Sőt, a kalaptartónak is van helye a csomagtér padlójában, ha útban lenne. Nem várt variációs lehetőségek ezek egy közepes crossovertől, így a teret sokkal jobban ki lehet használni, mint sok ellenfélnél, már majdnem egyterűben érezhetjük magunkat.

Egyszerű, de jól használható

A hátsó pad nemcsak állítható, hanem tágas is: elférnek rajta hárman, ha úgy alakul, és itt még az sem gond, ha az elöl ülők magasak, mert a padot teljesen hátracsúsztatva tényleg nagy lábteret kapunk. Elöl is tágas persze az utastér, az egyszerű ülés viszonylag könnyen kényelmesre beállítható, de a minőségbe azért bele lehet kötni itt-ott.

Jó a helykínálat és a variálhatóság, de az ajtókivágás miatt a magasabbaknak vigyázniuk kell a fejre a beszállásnálForrás: Bolla György

Semmi súlyos, csak néhány tökéleten illesztés, kicsit olcsó hatású kapcsolók, illetve a talán túl hátra szerelt könyöklő jelzi, hogy ez a kocsi barátságos árcédulát kap, nem prémiumot. A működésében viszont nem lehet kifogás, a japán hagyományok szerint a „semmi különös" cockpit valahogy mégis jól használható. A tesztre kapott Elegance az öt felszereltségi lépcsőből a középső, és ez nemcsak az üléskárpitot érinti, hanem a kialakítását is.

Klasszikus japán belső, mert a design nem mutat semmi újat, mégis alapvetően logikus, könnyen használható és ergonomikus az egész – kivéve az érintőpadotForrás: Bolla György

Ebben például manuális a kézifék, amivel nincs semmi baj: jó helyre került, kellemes fogású a kar, ezt a témát azért az elmúlt évszázadban már tökéletesre gyúrta az autóipar. Csakhogy a fedélzeti infotainment rendszer tapipadja a kapcsolós rögzítőfékkel szerelt kocsikban máshová, kicsit előrébb kerül, így azokban valószínűleg nem esik meg, hogy a pohártartóba nyúlva véletlenül megnyomjuk az egyik gombot.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő