Ez a szép kombi bizonyítja, hogy van élet a SUV-okon túl is

2018.06.07. 10:40

A Peugeot 508 SW kisebb, de jóval formásabb lett elődjénél. Ha ez nem ülteti vissza a kombikba a 3008 vásárlókat, akkor semmi.

Nagyon elegáns a forma, a sárvédő-szélesítésektől sportos isForrás: Peugeot

A Peugeot 508 második generációja idén márciusban, a Genfi Autószalonon debütált, és három hónappal később már a kombi is bemutatkozott. Nem csoda, hogy siettek vele, ugyanis a Peugeot úgy számol, hogy három legyártott 508-ból kettő ilyen karosszériával talál majd gazdára.

A fényszórók alapáron LED-esekForrás: Peugeot

A fejlesztésnél a magyar gyártású Mercedes CLA Shooting Brake volt az egyik ihletforrás, azt szerették volna elérni, hogy a korábbinál sportosabb formát kapjon a középkategóriás francia kombi.

A magasabban húzódó tetővonal miatt a hátsó utasok részére 4 centivel nagyobb fejtér áll rendelkezésre, mint az 508 szedánbanForrás: Peugeot

Ez sikerült is, a csomagtérajtó viszonylag lapos szögben áll, és a keret nélküli oldalablakok is ugyanúgy megvannak, mint a négyajtós modellen. A fekete panellel összekötött hátsó lámpák és a lökhárítók szintén változtatás nélkül kerültek át a szedánról, ami olcsóbbá és egyszerűbbé teszi a kombi gyártását.

Infravörös kamerával működő éjjellátó rendszer is rendelhetőForrás: Peugeot

Szokatlan, de az újdonság lényegesen kisebb, mint a régi 508 SW: a hossz 6, a magasság 5 centivel csökkent, de a tömegből is faragtak 70 kilót.

Rozsdamentes acélból készített rakodóperem, elektromos mozgatású csomagtérajtó és síkba hajtható hátsó ülések könnyítik meg a pakolástForrás: Peugeot

Az 530 literes csomagtér is 30 literrel szűkebb a réginél, de panaszra azért nincs ok, mert lehajtott ülésekkel 1780 literesre bővül, ami megegyezik a Passat kombi méretével, az Opel Insignia kombira pedig 115 litert ver.

A legújabb generációs, prémium minőségű iCockpit műszerfal digitális műszeregységgel és 10 colos központi érintőképernyővel készül, a szokatlanul kis átmérőjű kormányt lejjebb tették a 308-hoz képest, hogy javítsák a kilátástForrás: Peugeot

A háromféle motor mindegyike teljesíti a 2020-ban életbe lépő Euro 6.2-es károsanyag-kibocsátási előírásokat. Az 1,6 literes turbós benzines Puretech erőforrás 180 és 225 lóerővel rendelhető, az 1,5 literes dízel 130, a kétliteres 180 lóerős.

A kis dízelt leszámítva minden motorhoz nyolcfokozatú automata váltó jár alapáron. Egy év múlva a benzines hibrid is megjelenik, amely az 50 km-es elektromos hatótávja miatt itthon zöld rendszámot kap majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK