Vigyázat, autósok, a NAV rászállt ezekre a Kínából rendelt holmikra

diagnosztika
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei évről évre több Távol-Keletről rendelt hamis autódiagnosztikai eszközt foglalnak le, jellemzően postaforgalomban.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy

megnövekedett az érdeklődés az olcsó, azonban hamis autódiagnosztikai eszközök iránt.

A NAV pénzügyőrei 2016-ban 193 ilyen jellegű terméket foglaltak le postaforgalomban, 2017-ben már 332-t,

2018 májusának végéig pedig 202 hamis autódiagnosztikai eszköz akadt fenn az ellenőrzéseken.

A NAV közleménye szerint ezek a készülékek a gyártó tudta és engedélye nélkül készülnek, illetve értékesítik őket, a hozzájuk kapcsolódó szoftver vagy nem a gyártótól ered, vagy nem a legfrissebb adatokat tartalmazza, tehát

a gépjárművön ezzel végzett módosítás vagy javítás szakszerűsége és pontossága egyáltalán nem garantált.

Forrás: NAV

Ezeket a berendezéseket gépjárművek fedélzeti számítógépéhez csatlakozva lehet olvasni és törölni hibakódokat, de élő adatokat, kimenetteszteket is meg lehet jeleníteni, vezérlők aktiválását lehet elvégezni, valamint programozásokat lehet rajtuk keresztül elvégezni. Ezek a tevékenységek viszont sokféle veszélyt is magukban hordoznak, hiszen

az autók megbízható működését és ezáltal a bennük utazók életét is kockáztathatja, aki egy ilyen, nem ellenőrzött eszközzel nyúl a gépjárműhöz.

A hamis autódiagnosztikai eszközök forgalmazása – amellett, hogy a gépkocsikra is veszélyt jelentenek – károkat okoz a legális termékek kereskedőinek.

Ha valaki hamis, bevizsgálatlan terméket rendel, nagy valószínűséggel sosem kapja meg

– annak ellenére, hogy a vételárat kifizette az eladónak –, mert ha a pénzügyőrök szellemi tulajdonjogot sértő termékeket találnak az ellenőrzéseik alkalmával, akkor

az eljárás akár a termék megsemmisítésével is végződhet.