Megelevenedett a rémálom, szemből érkezett az irányíthatatlan kamion

Semi Truck Tire Blowout
Vágólapra másolva!
Szerencsére az utolsó pillanatban sikerült elkerülni a frontális ütközést.
Vágólapra másolva!

Amikor egy nagy kamion okoz balesetet, annak általában a vezetőjének elalvása vagy valamilyen műszaki hiba az okozója, a videón látható esetben viszont az egyik gumiabroncs durrant ki a vontatón.

A defekt majdnem halálos balesetet okozott, ugyanis a teherautó irányíthatatlanná vált, áttért az út másik oldalára, ahol a kamerás személyautó közeledett felé. Szerencsére a frontális ütközés végül elmaradt, ha bekövetkezett volna, akkor a hatalmas lassulástól alighanem mindenki meghalt volna a két járműben, legfeljebb a kamionos élhette volna túl. Azért így is ütköztek, a kamion az autó bal oldalát súrolta, amitől az megpördült a nedves aszfalton.

Ahhoz, hogy ne történjen frontális ütközés, kellett a személyautó sofőrjének lélekjelenléte, aki kikerülő manővert próbált végrehajtani. Ez részben sikerült is, de ha kicsit hamarabb kapcsolt volna, akár teljesen is elkerülhette volna az ütközést.