Rögzítette egy kamera George Clooney motorbalesetét

2018.07.12. 11:39

A színész Szardínián A 22-es csapdája című sorozat forgatására igyekezett, amikor egy szabálytalanul besoroló Mercedesnek ütközött.

Nyilvánosságra került egy forgalomfigyelő kamera felvétele Clooney ütközéséről, amelyen látszik, hogy a Mercedes E-osztály sofőrje balra kanyarodáshoz a szembejövő sávba sorolt be, majd megállt. A 60 éves olasz sofőr azt nyilatkozta a Corriere della Sera című lapnak, hogy azért hibázott, mert a szemébe sütött a nap.

Clooney épp forgatásra tartott egy másik stábtaggal, aki egy gyors kikerüléssel az utolsó pillanatban még el tudta kerülni az ütközést. A valamivel hátrébb, és sávjában beljebb haladó színésznek ez már nem sikerült, robogójával nekiütközött az autónak, majd a szélvédőre felcsapódva esett az útra.

Mentővel kórházba szállították, ahol kiderült, könnyű térd- és csípősérüléseket szenvedett, két órával később pedig el is engedték. Az óriási esést látva egész szerencsésen megúszta az esetet, a forgatás folytatásáról még nincs információ.

KAPCSOLÓDÓ CIKK