Végre valamit jól csinált a VW, de ezt is félig: itt az újabb botrány

Vágólapra másolva!
A Volkswagen-csoport a dízelbotrányt követően elrendelt 8,5 millió gépjármű-visszahívásra vonatkozó eddigi intézkedései kedvező eredményeket hoztak az Európai Bizottság szerint, de a testület kifogásolta, hogy a járműgyártó nem vállal teljes körű garanciát a szoftverfrissítésből eredő esetleges problémákra.
Vágólapra másolva!

Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos a Volkswagennel folytatott megbeszélések eredményeit összegző tájékoztatóján közölte,

előremutató a járműgyártónak a bizalom kiépítésére és a fogyasztói tájékoztatás jelentős javítására irányuló erőfeszítései,

az eddigi intézkedései pedig

kedvező fejleményeket eredményeztek a szoftverfrissítés okáról és megvalósításának módjáról.

A Volkswagen azonban

nem biztosított teljes körű és egyértelmű garanciát arra vonatkozóan, hogy a frissítés nem befolyásolja a gépjárművek teljesítményét,

és megtagadta a bizalomépítő intézkedéshez való hozzáférést biztosító feltételek egyszerűsítését.

Mint elmondta, a VW-csoport kötelezettséget vállalt arra, hogy a javítást követő összes fogyasztói panaszt kivizsgálja. A bizottság azt javasolja az érintett fogyasztóknak, hogy

forduljanak helyi kereskedőjükhöz, ha a szoftverfrissítés kapcsán bármilyen problémába ütköznének.

Amennyiben nem kapnak segítséget, hivatalos panaszt kell benyújtaniuk a Volkswagen visszahívással kapcsolatos nemzeti kapcsolattartó pontjához, és az adott nemzeti fogyasztóvédelmi szervezethez is fordulhatnak.