Ezután csak télen fog autóval munkába járni - Honda PCX125 teszt

2018.07.22. 06:29

Szebb idomokat kapott, alattuk pedig műszakilag is megújult Európa egyik kedvenc robogója, amely elsőként honosította meg a műfajban a start-stop rendszert. Persze a 125-ösök között léteznek nála izgalmasabb vagy komfortosabb gépek is, de nem ennyiért. Néhány héten belül pedig gyártásba kerül a PCX új változata, amely olyan lavinát indíthat el, mint az autók között a Toyota Prius.

Bár évek óta csúszik Magyarországon a robogók és mopedek rendszámozása, az európai trendekhez hasonlóan nálunk is egyre népszerűbb a 125-ös kategória. Ennek két oka van, egyrészt a 10+ lóerős gépekkel már városon kívülre is ki lehet merészkedni (nem hátrány ingázásnál), és Budapesten sem kell velük tempósabb szakaszokon, hegyre fel a sáv szélén kullogni – tartják az autók ritmusát, sőt.

Az első idomon elsősorban a műanyag betéttel osztott LED-lámpák jelentik az újdonságot. Galériához kattintson a képre!Fotó: Polyák Attila - Origo

Másrészt már 16 évesen a nyergükbe lehet pattanni A1-es jogsival, az autóvezetőknek pedig nálunk is rég bevezették a kedvezményes B125 kategóriát, mindössze két gyakorlati tanórával és vizsgákkal együtt körülbelül 50 ezer forintos költséggel. Ott tartunk, hogy több gyártó (például Suzuki és Honda) itthoni motorkínálatából eltűntek az 50 köbcentis robogók, helyette a 110-esekkel indul a választék.

Nem modellváltás, de elég komoly facelift

A nyolcadliteresek hatalmas választékában az egyik legnépszerűbb darab a Honda PCX, Európában már több mint 40 ezret adtak el belőle. 2009-ben mutatkozott be először, több helyen is gyártják (Olaszország, Vietnam, Indonézia, illetve korábban Thaiföld), és kétévente történik rajta valami külső-belső változás. Az idei ráncfelvarrás viszont minden eddiginél alaposabb, optikailag és műszakilag is.

X-et formáz a hátsó lámpa, szélesebb a gumi, modern az összhatás. Lesz amúgy nemsokára izgalmas retró 125-ös vonal is a Hondánál (Super Cub és Monkey)Fotó: Polyák Attila - Origo

Megújultak például a kanapérobogó alsó és hátsó idomai, a LED-es fényszórókat a korábbiaknál izgalmasabb formájúakra cserélték, és az analóg helyett digitális műszeregységet kapott. Igaz, hogy a chopperesen krómozott kormány és az összes kapcsoló régi maradt, mégis nagyot változott az összhatás: sportosabb karaktere lett, sokkal jobb ránézni erre az ingázására szánt célszerszámra.

Maradt a burkolatlan, krómozott kormány, új viszont a digitális műszeregység. Mi a régi analóggal is jól elvoltunk, de ezt követelte meg a divatFotó: Polyák Attila - Origo

A műanyagok alatt sokkal komolyabb változások történtek, mint első ránézésre várnánk, vadiúj dupla bölcsős acélvázat fejlesztettek például a PCX-hez, ez merevebb és könnyebb a réginél. Nem babráltak sokat az első teleszkópvillával, hátra viszont új, három fokozatban állítható előfeszítésű rugóstagok kerültek. Leheletnyit csökkent a tengelytáv, s szélesebb gumikat húznak a réginél könnyebb felnikre.

Megújultak, de továbbra is 14 colosak a kerekek, csökkentett gördülési ellenállású gumikkalFotó: Polyák Attila - Origo

Finomabb rugózást kérnénk, ha lehet

Alapos oka volt a beavatkozásoknak a váz és a futómű környékén, rossz úton ugyanis az elődmodell keményen megdolgozta vezetőjét, és olykor bizonytalannak érződött. Most masszívabbnak érződik a PCX, agilisabban mozog, hosszabb rugóútjai is érezhetően javítottak a kényelmén, de a kátyúk és keresztbordák ütéseit nem igazán tudja kisimítani – e téren a Suzuki Burgman 125 és több más gép ügyesebb nála.

A lényeg a részletekben rejlik: használaton kívül, felhajtva szépen az idomok vonalába simul a hátsó lábtartóFotó: Polyák Attila - Origo

Nem is beszélve nagy kerekű társairól, például házon belül a 140 ezer forinttal drágább Honda SH-ról, bár azoknál az ülés alatti tárolóhellyel kell kompromisszumot kötni. A PCX bendőjét a frissítéssel még nagyobbra, 28 literesre növelték, így egy bevásárlás motyóit vagy munkába menet az ember holmijait simán elnyeli, parkolásnál pedig benne lehet hagyni akár az integrálsisakot, kesztyűt és esőruhát is.

Ha nem is érdemes a nyereg alatt húst puhítani, a rekesz azért jól kihasználhatóFotó: Polyák Attila - Origo

Megmaradt a kormány alatti fedeles rakodórekesz, ebbe szemüveget, pénztárcát, félliteres palack vizet tehetünk – vagy telefont, és a 12 voltos aljzatról tölteni is lehet. Lényeges és sok magas tulaj sirámát orvosló változás, hogy az idom mögött valamivel megnőtt a lábtér, és a nyeregmagasság is nagyobb lett fél centivel, de utóbbi miatt a kisebbeknek nem kell aggódniuk, le tudják tenni mindkét lábukat a földre.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő