Egy nap, amikor Porschék dalát zengték a nógrádi utak

2018.10.11. 21:41

Az idén 70 éves zuffenhauseni márka csak kevés tesztautót állít üzembe itthon, de ez nem jelenti, hogy a leendő ügyfeleknek próbakör nélkül kellene vaskos milliókat letenni az asztalra. Kipróbáltuk, milyen szolgáltatást kapnak a hazai vevők, és most galériában mutatjuk be a túra érdekességeit.

Bár a magyar autópiac rég nincs tetszhalott állapotban, attól messze vagyunk, hogy versenyre kelhetnénk a nyugat-európai országokkal újautó-értékesítési forgalomban. Emiatt az igazán exkluzív modellek ritkán kerülnek tesztparkba, és válnak kipróbálhatóvá, akár újságíró, akár a leendő tulajdonosok számára. Ezt áthidalni több gyártó tart központi „experience”, azaz élményflottát, mely járja Európát, hogy minél több leendő kuncsaft megérezhesse, mitől döglik a légy (persze felelősségvállalási nyilatkozattal, ezúttal profi instruktort követve).

A Porsche fő fegyvere, hogy dizájnban nem akarja feltalálni a spanyolviaszt: ezek a sportkocsik a lehető legegyszerűbb, mégis nagyon arányos és vagány alakot kapnak. Hát milyen jól néz már ki a Cayman S?Forrás: Hirling Balint

Egy ilyen körre kaptunk meghívást a Porschétól, Nógrád lankái közé, és persze hogy nem mondtunk nemet. Nemzetközi bemutatókon vezettünk már több modellt a meghívón szereplő csodákból, de egyikből a másikba ülni akkor is érdekes lett volna, ha külön-külön ismertem volna mindet. Hiszen felérem ésszel, hogy más egy Cayenne, és más egy Cayman, de amikor önmagában próbáltam a Porsche legújabb technikájával már félelmetesen stabil és gyors terepjárót, akkor nehezen tudtam odaképzelni, hogy ennél gyorsabb lehet a sportkocsijuk.

A képre kattintva galériában olvashat tovább a tesztvezetésrőlForrás: Hirling Balint

Ráadásul a Porsche mindent megtett, hogy tényleg összevethető legyen a flotta. Például az összes autóban volt négykerék-kormányzás, mely visszafordulásnál szűkebb fordulókört, tempós kanyarokban pedig stabilitást ad. 911 Cabriolet-ből és Boxsterből is GTS érkezett, a Panamerák és a Cayenne pedig mind a V8-as turbóval szédítettek. És hogy legyen összehasonlítási alap, elhozták még az ezekhez képest „csak egy sima sportkocsi” Cayman S-t. Szép kis menü, lássuk a fenti képre megnyíló galériában, milyenek voltak a fogások!

Nógrád megye lordjai: nem mindennapi látvány egy Porsche-karavánForrás: Hirling Balint

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK