Egyre több életveszélyes autóalkatrész kerül az országba

Budapest, 2015. június 25.
Hamisított diagnosztikai eszközöket, illegális járműipari szoftvereket és hamisított autóalkatrészeket semmisítenek meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF)
Budapest, 2015. június 25. Hamisított diagnosztikai eszközöket, illegális járműipari szoftvereket és hamisított autóalkatrészeket semmisítenek meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) közös sajtótájékoztatóján a hamisítás elleni világnapon Budapesten 2015. június 25-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb mennyiségben érkezik az országba életveszélyes minőségű autóalkatrész vagy más, gépjárműhöz köthető termék, jellemzően autódiagnosztikai eszközök, szoftverek – közölte a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője a lapnak elmondta, hogy miközben a NAV munkatársainak a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2008-ban még csak 31 esetben kellett intézkedniük emiatt, addig idén

szeptember végéig már 374 alkalommal akadtak fenn ilyen árukat tartalmazó küldemények az ellenőrzéseken.

Tavalyelőtt 111, 2017-ben pedig 264 millió forintnyi hamis gépjárműipari termék behozatalát akadályozta meg a vámhatóság. Ez az összeg csak a harmadik országból az Európai Unióba érkező szállítmányokra vonatkozik, azonban számos esetben az országon belül bukkan hamisítványok nyomára a vámhatóság.

Hamisított diagnosztikai eszközöket, illegális járműipari szoftvereket és hamisított autóalkatrészeket semmisítenek meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) közös sajtótájékoztatóján a hamisítás elleni világnapon Budapesten 2015. június 25-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Leopold Róbert hozzátette, hogy korábban közúton próbáltak meg bejuttatni az országba hamis termékeket, ám

az elmúlt években már elsősorban a NAV Repülőtéri Igazgatóságán kell intézkedni.

Egyébként az EU más országaiban is az internetes kereskedelem és a postaküldemények lettek a hamisítás fő útvonalai.

Magyarországon évente 290 milliárd forint, vagyis az értékesítésből származó bevétel 12,2 százaléka esik ki közvetlenül a hamisított áruk miatt, és ennek tudható be mintegy tízezer hazai munkahely megszűnése is.