Olyan körforgalom épül Fehérváron, amilyet még nem látott az ország

2018.11.14. 13:10

Többsávos, lámpás körforgalom lesz az Auchan-körforgalomból Székesfehérváron.

Az átterveztetés alapja, hogy az M7-es autópályán rendszerint torlódás alakul ki a 63. számú főútról, a Sárkeresztúri út felől, a 8. számú főútról (elkerülőről) és az áruházi behajtó felől érkezők miatt - írta a Feol.hu. Egy október eleji szakmai egyeztetést követően a szaktárca a körforgalom jelzőlámpás, többsávos körforgalommá alakítását rendelte el. Az első ütemű kialakítás műszaki meghatározásához a Magyar Közút Zrt. vállalta a csomópont átterveztetését, saját forrásból.

Az Auchan-körforgalom kapacitása régi problémája az országos hálózatnak" - mondta Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója. Az átalakítandó körforgalom olyan értelemben lesz többsávos, hogy a várhatóan két, szükség esetén három sávot beton forgalomterelő kúpok választják el egymástól.

Ez azt jelenti, hogy a csomópontból csak a megfelelő sávból lehet kihajtani, a körforgalmon belüli sávváltás nem lehetséges. A tervek szerint a jelzőlámpát a körforgalom bejárati ágánál helyezik el, a jelzőberendezés pedig csak annyi járművet enged behajtani a csomópontba, amennyi fennakadás nélkül ki tud jutni onnan.

"Az átalakítással ez a legtöbb, amit a meglévő adottságokból ki tudunk hozni" - hangsúlyozta Molnár István, hozzátéve: mindez kapacitásbővítésként ideiglenes megoldást jelent. A szakma ugyanis egyetért abban, hogy közép- és hosszú távú megoldást egy új bekötés jelentene, például a Flaga Gáz Kft. telephelyének környékén.

A tervezet várhatóan a jövő év tavaszára, az átalakítás jó esetben 2019–2020-ra készül el. A munkálatok során a meglévő körforgalmat szélesítik, így a szakembereknek a becsatlakozó ágakon meglévő forgalmat biztosítaniuk kell, vagy elterelni azt más útvonalakra, például a 62-es főútra.

Az autópályán kialakuló torlódások forgalombiztonságának növelése érdekében idén egy, mintegy egy kilométeres, ideiglenes burkolati jelekkel ellátott, szélesebb sávot alakítottak ki a Közút szakemberei az M7-esen. Minderre a kérdéses részen sárga táblák hívják fel a közlekedők figyelmét.

Autópálya mellett ilyen körforgalom még nem működik Magyarországon, egy autóút és egy főút kereszteződésében viszont igen,itt nézheti meg.