10 tanács: Így készítse fel autóját a télre

2018.11.30. 05:41

Néhány egyszerű fogással könnyebb túlélni a kemény mínuszokat embernek és gépnek egyaránt.

Havas Renault Szászországban, idén novemberbenForrás: Picture-Alliance/AFP/Bernd März

Megérkezett az első hó, az éjszakaiak után nappali fagyok is jönnek, a hosszúra nyúlt indián nyár után most már végképp nem lehet tovább halogatni az autók téli felkészítését. A hideget, latyakot, havat, és a sózott utakat egyáltalán nem kedvelik a járművek, ezért néhány mesterfogás kell ahhoz, hogy műszaki hiba és baleset nélkül vészeljük át az időszakot.

1. Ellenőrizzük a hűtőfolyadékot és az ablakmosót!

A hűtőfolyadékok többsége kék, és etilén-glikol alapú; ez a vegyület emeli a folyadék forráspontját, csökkenti a fagyáspontját, és védi a fém alkatrészeket a rozsdásodástól. Ha a hűtővíz megfagyna, nem tudna megfelelően áramlani, így a motor túlhevülne a hideg időben is. Ráadásul fagyás közben a folyadék térfogata megnőne, ami szétrepeszthetné az üreges alkatrészeket, a blokkot, a csöveket, de vetemedést is okozhatna, és kilökhetné a fagydugót, amelynek amúgy pont az a szerepe, hogy fagyáskor erre terjedjen a táguló hűtőfolyadék.

Nagyon sokféle színű fagyálló létezik, ne ez alapján döntsünkForrás: Origo

Egy fele-fele arányú glikol-desztillált víz hűtőfolyadék keverék 126 fokig nem forr fel, ellenáll a fagynak körülbelül -40 fokig, valamint nem válik savassá. Az etilén-glikol alapú hűtőfolyadékot kétévente, vagy 50 ezer kilométerenként cserélni kell, de a modern autókban már olyan keverékek is dolgoznak, amelyeket csak ötévente, vagy 180 ezer kilométerenként kell cserélni. A koncentrátum flakonján feltüntetett dermedéspont az elérhető legjobbat jelenti, amely az etilén-glikol és a desztillált víz 7:3 arányú vegyítésével érhető el. Ha nem koncentrátumot használunk, akkor ne hígítsuk, mert a dermedéspont emelkedne tőle.

Nem drága a csere, pár évente el kell végeztetniForrás: AFP

Léteznek propilén-glikol alapú hűtőfolyadékok is, melyek előnye, hogy kevésbé mérgezőek. Ez azért fontos, mert a kicsöpögő etilén-glikolos hűtőfolyadékot az édeskés íze miatt a házi állatok előszeretettel nyalják fel a garázs padlójáról. Rengeteg színű fagyálló létezik, de általában a piros tovább tart, mint a kék, zöld, és narancsszínűek. Refraktométerrel a legtöbb benzinkútnál képesek bemérni a hűtőfolyadék dermedéspontját, pár percet érdemes rászánni.

Ha nem spriccel, akkor ecetes meleg vízzel el kell távolítani róla a vízkövetForrás: Origo

Készüljön fel, hogy jóval több fog fogyni ablakmosó folyadékból a téli hónapokban. A desztillált víz vagy a bogároldós (zöld színű) nyári szélvédőmosó szétrepesztheti a tartályt, sőt, menet közben odafagyhat a szélvédőre, ezért első lépésként kék színű téli folyadékot kell tölteni a tartályba. Ez a vízen kívül alkoholt, glikolt és illatosító-anyagot tartalmaz, és általában -19 fokig fagyálló. Nem szabad kifelejteni a hátsó szélvédőhöz tartozó tartályt sem, ha van ilyen az autónkon. 

2. Világítson hatékonyan a fényszóró!

A hőnek, az UV sugárzásnak, és az oxidációnak köszönhetően idővel a modern autók műanyag fényszóró burái bemattulnak, elveszítik átlátszóságukat. Egy besárgult, opálos fényszóró hatékonysága 70-80 százalékkal is csökkenhet, ráadásul az autó így a műszaki vizsgán is megbukhat. Polírozásakor a szakműhelyek eltávolítják az oxidációt és egy új UV álló bevonattal látják el a fényszórókat, páronként 15-20 ezer forintért. Idősebb autók esetében néha jobban megéri fényszórót cserélni, mert kevesebb pénzből jön ki az ember, ráadásul a polírozott sosem lesz olyan szép, mint az új.

Csodát tett a Fabia fényszórójával a polírozásForrás: Fényszórópolírozás

Ha már átlátszó a bura, akkor tovább növelhetjük az éjszakai látótávolságot a megnövelt fényerejű izzók használatával. Csak olyat vásároljunk, ami E-jellel rendelkezik. Kizárólag az előírt fajtájú és teljesítményű izzók tehetők be, nem lehet úgy variálni a különböző teljesítményű izzókat, mint a lakásban. Természetesen a +50 százalékos fényerejű izzó esetében nem lesz másfélszer akkora a látótávolságunk, de a megvilágított útfelületen valamivel erősebb lesz a fény. Ha 5-10 méterrel messzebbre látunk vele, akkor már megérte megvenni, mert alig kerül többe a hagyományos izzónál. A halogénhez tervezett foglalatba tehető LED és xenon izzókat jobb elkerülni. 

3. Ha csíkot húz és maszatol, cseréljük az ablaktörlőt

Fontos ellenőrizni és szükség esetén cserélni az ablaktörlő lapátokat, mert a téli hónapokban fokozott igénybevételnek vannak kitéve a sok csapadék miatt és az éjszakai fagyok miatt. Nem csak a szakadt, kopott, csíkosan törlő ablaktörlőt érdemes cserélni, hanem azt is, amelyik nyikorgó hangot ad ki, mert hosszú távon az idegeink bánják a használatukat. Kétévente azt a lapátot is érdemes kicserélni, ami alig törölt életében, mert a gumija elöregszik, merevvé válik.

Az ablaktörlők nagyok megsínylik a teletForrás: Origo

Vásárláskor ügyelni kell arra, hogy sokféle rögzítéssel készülnek az ablaktörlők, ezért pusztán a méretre vásárlás nem biztos, hogy célra vezető. Rengeteg típusnál a két első lapát különböző méretű, ebben az esetben az is előfordulhat, hogy olcsóbban kijövünk, ha egy-egy párat vásárolunk mindkét méretből, mintha a speciális párt egyben vennénk meg, és akkor kapásból lesz egy tartalék szettünk is.

Ablaktörlő-csatlakozásokForrás: Evoauto

A hagyományos lapátok esetében egy fém csuklókra felszerelt gumi él dolgozik, amelyet négy ponton nyom a szélvédőnek a rugós kar. Húsz éve jelentek meg penge (flat, aerotwin, aeroblade) ablaktörlő lapátok, amelyek ma már szinte minden új autón általánosak. Ezeken a csuklópontok helyett egy előfeszített fém laprugó nyomja egyenletesen a szélvédőre a gumiélt, általában szebb törlést garantálva, mint a hagyományos, szerkezetes lapátok. Az egyszerű felépítésű pengés lapátokon a gumit tartó él a rajta lévő légterelőnek (és a menetszélnek) köszönhetően jobban a szélvédőre szorítja a lapátot haladás közben.

Ez a különbség a hagyományos és a flat ablaktörlő közöttForrás: Evoauto

Persze egy régebbi autón ugyanannyira stílusidegen lehet egy ilyen fejlesztés, mint egy alacsony oldalfalú, sportos gumiabroncs. Hagyományos szerkezetű lapát is képes jól törölni, és pengés is képes rosszul, a kínáltból a német autóklub, az ADAC tesztje alapján érdemes választani.

4. Jégkaparó és társai

Az újabb Skodákban szériatartozék, de más típusú autókból sem hiányozhat a pár száz forintos jégkaparó, lehetőleg a műanyag élű, mert a fém élűek összekarcolhatják a szélvédőt. Már olyan változatok is kaphatóak, amelyek kesztyűvel vagy kefével kombinálják a jégkaparót, sőt, elektromos változatok is léteznek, amelyek a szivargyújtóba történő csatlakoztatás után melegített pengével teszik könnyebbé a jég eltávolítását.

Ma már egyre több autóhoz rendelhető szélvédőfűtés, amivel a kaparás elkerülhetőForrás: LeasePlan

Meg lehet előzni a jégkaparást és az ablaktörlők lefagyását egy 2-3 ezer forintos szélvédőtakaró használatával, ezt a két első ajtóval és a tapadókorongokkal könnyű rögzíteni, és ilyenkor a lopás ellen is védve vannak. Még a nyári kánikulában is hasznosak, mert megakadályozzák az utastér túlzott felhevülését és a műszerfal károsodását; ilyenkor természetesen az ezüst fóliával borított részt kell kifelé fordítani.

Télen-nyáron praktikus a szélvédőtakaróForrás: Kütyöbazár

Havas, ónos esős napokon gyakran látni olyan autósokat, akik egy gyorsan lekapart lyukon, vagy az ablaktörlő vájta sávon próbálnak kilátni, holott az ablakok és a lámpák megtisztítása nélkül egy métert sem szabadna megtenni. Erre a legjobb eszköz a kefe, ami még arra is jó, hogy a cipőnkről letakarítsa a latyakot beülés előtt, így azok nem fognak csúszni a pedálokon. A tetőt is le kell tisztítani indulás előtt, mert a menetszél által onnan lefújt porhó a mögöttünk jövő autósnak kellemetlen pillanatokat okozhat. 

5. Harc a párásodás ellen

A szélvédőt belülről is takarítsuk, mert a koszos üveg hamarabb párásodik. Ha már bepárásodott, kapcsoljuk be a klímát, egész évben legalább havonta úgyis meg kell járatni a rendszert. Ezzel a légkondi gumi alkatrészeit is ápoljuk, ugyanis a csövekben keringő folyadék keni ezeket az elemeket. Ennek hiányában a tömítések idő előtt elöregednek és a rendszerben lévő gáz elillan, mi pedig azt vesszük majd észre az első melegebb tavaszi napon, hogy autónk már nem tud hűteni.

Ha menet közben is párásodik az ablak, lehet, hogy bekapcsolva felejtettük a belsőlevegő-keringetéstForrás: Origo

Ha nincs klíma, résnyire húzzuk le az ablakokat, töröljük le kendővel vagy szarvasbőr párnával a párát, aztán, amikor bemelegedett a motor, a befújt meleg levegőt irányítsuk a szélvédőre. Használhatunk klasszikus páramentesítő spray-t is, az anyagot 20-30 cm távolságból permetezzük a tiszta üvegfelületre, majd száraz ruhával töröljük át. Egy kisebb üvegfelületet – például oldalsó ablakokat – kezeletlenül kell hagyni, hogy ott a pára lecsapódhasson. Filléres trükk nagy nedvszívó képességű, szilikagél-bázisú kristályos anyagot (pl. macska almot) a szélvédő alá helyezni egy vászonzsákban vagy zokniban, ami szintén segít a páramentesítésben.

Cikkünk még nem ért véget. Kattintson a második oldalra!

Előző
  • 1
  • 2
Következő