Hiánypótló lista, ezek az autók produkálják a legkevesebb motorhibát

Vágólapra másolva!
Statisztikát készítettek azokról a szervizbe vitt autókról, amelyek tavaly október eleje és idén szeptember vége között felvillantották a Check Engine jelzést.
Vágólapra másolva!

A minta rettentően bőséges volt: az amerikai CarMD összesen 5,6 millió darab, 1996 és 2018 között gyártott autó adatait nézte át - írta a Hvg.hu. Ezek alapján

a Toyoták esetében a legkisebb az esélye a "Check Engine" jelzés felvillanásának.

A japán márka 0,58-as indexszámot kapott, a második helyre a Honda luxusmárkája, a szintén japán Acura került 0,59-es mutatóval. A harmadik helyen a dél-koreai Hyundai végzett 0,64-es indexével.

Ezután a Honda (0,64), a Mitsubishi (0,65), a Subaru (0,73), a Buick (0,73), Mercedes (0,78), Lexus (0,79) és a Nissan (0,8) következett a sorban.

A javítási költségek tekintetében a Mazda végzett az első helyen,

a márka autóinak javítása átlagosan 286 dollárba került. E tekintetben a dél-koreai Kia kapta az ezüstérmet (320 dollár), majd pedig a Dodge (326 dollár), a Hyundai (328 dollár), a Chrysler (329 dollár), a Jeep (339 dollár), a Chevrolet (341 dollár), a Volkswagen (358 dollár), a Honda (427 dollár), illetve a Toyota (462 dollár) következett.