Januártól elfelejthetjük a kék-sárga betétlapot, jön az online kárbejelentés

baleseti betétlap bejelentő
Vágólapra másolva!
Egyszerűen, gyorsan és szakszerűen elintézhető lesz a kárbejelentés egy okostelefonos applikáción keresztül.
Vágólapra másolva!
Megmarad a papírozás lehetősége is, de lesz alternatívája Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Jelenleg a kötelező felelősségbiztosítással foglalkozó 13 biztosító túlnyomó többségben papír formátumban, a jól ismert kék-sárga nyomtatványon fogadja a gépjármű kárbejelentéseket a károsultaktól. Ezen változtathat a Magyar Biztosítók Szövetségének új, biztosítókkal közösen fejlesztett alkalmazása, amely

januártól fog élesben működni.

A MABISZ szerint az online applikáció gyorsabb és átláthatóbb kárbejelentési folyamatot tesz majd lehetővé a károsultaknak, és meglévő regisztrációval akár egyetlen telefonról is bejelentkezhet minden károsult fél, ha mindegyikük beleegyezett a digitális kárbejelentésbe.

Megúszható lesz a rajzolás

Egyetlen gombbal elérhető lesz a segélyhívó funkció, és az alkalmazás egy szerkesztő modult is tartalmaz, melynek segítségével a felhasználók könnyen és jól feldolgozhatóan készíthetik el a baleseti ábrát. Ez azért jó, mert korábban rendszeresen problémát okozott, amikor idegességtől remegő kézzel kellett a kék-sárga papírlapra rajzolni, ami az elkészült ábrákon is látszott. Az új alkalmazásban

a tipikus baleseti helyzetekre előre gyártott panelek lesznek,

emellett lehet majd helyszínen készített fotót, és mozgóképet is beküldeni a biztosítónak.

Magyarországon ötmillió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) van megkötve, és hozzávetőleg 160 ezer baleset történik évente Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A helyszín GPS-es meghatározása szintén hozzájárul a gyors adatfelvételhez, később a közlekedésmérnökök a baleseti gócpontokat is könnyebben azonosíthatják ezen adatok segítségével.

Miután megtörtént a bejelentés, a rendszer e-mailben is küld egy értesítést minden érintettnek, mellékelve a kitöltött pdf formátumú kárbejelentőt. Az érintett biztosítók ezután felveszik a kapcsolatot a bejelentőkkel.

Jelenleg még az applikáció tesztelését végzi a MABISZ, így a szoftver egyelőre nem tölthető le,

de januártól állítólag már elérhető lesz. Persze ugyanúgy megmarad a papíralapú bejelentési lehetőség is a kék-sárga betétlappal. Továbbra is rendőrt kell majd hívni, ha személyi sérülés történt, és akkor is, ha valamelyik fél ezt igényli.