Volt egy csodálatos autó, amiből csináltak egy még szebbet, nézze meg!

porsche 911
Vágólapra másolva!
A kupé után a vászontetős karosszériával is bemutatkozott az új Porsche 911.
Vágólapra másolva!
Már nincs keskenyebb és szélesebb karosszéria, csak nagyon széles Forrás: Porsche

A 992-es kódnevű új generációról már írtunk cikket, amikor tavaly novemberben bemutatkozott a Los Angeles-i Autószalonon. Két hónap sem telt el, és már a kabrió is megérkezett, ami, ha lehet, még szexibb, mint fémtetős testvére.

Az összes külső karosszériaelem alumíniumból készül Forrás: Porsche

Egyelőre a Carrera S és a Carrera 4S modellekről rántotta le a leplet a Porsche, mindkettőt a háromliteres, hathengeres bokszermotor hajtja 450 lóerővel és 530 Nm nyomatékkal. Az opcionális, rajtprogramot is tartalmazó Sport Chrono csomaggal a hátsókerekes Carrera S 3,7, az összkerekes Carrera 4S 3,6 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, anélkül 0,2 másodperccel tart tovább.

A végsebesség 306 az S, illetve 304 km/óra a 4S esetében – természetesen csukott tetővel, mert úgy kisebb a légellenállás. Magnézium-merevítések gondoskodnak arról a tetőben, hogy a sportkocsi nagy sebességnél se fújódjon úgy fel, mint egy luftballon.

2+2 üléses, vagyis hátul csak gyerekek férnek el Forrás: Porsche

Magát a tetőt 12 másodperc alatt lehet lenyitni és bezárni az elektromos mozgató mechanizmus segítségével, legfeljebb csak 50 km/órás sebességnél, igaz, a korábbi 911 kabriókkal még lassabban kellett menni. A többrétegű, hangszigetelt vászontető üvegből készült hátsó szélvédőt is magába foglal, nyitott állapotban pedig egy elektromosan kihajtható szélfogó vigyáz az utasok frizurájára.

Csukott tetővel sem csúnya, a hátsó szpojler automatikusan emelkedik ki nagy sebességnél Forrás: Porsche

A farban elhelyezett motor új felfogatásának köszönhetően javult a karosszéria torziós merevsége az előző 911 kabrióhoz képest, ezért a Porsche úgy döntött, hogy végre a nyitott 911-hez is elérhetővé teszi felárért az egy centivel leültetett, feszesebb PASM sportfutóművet. A világújdonságnak számító esőérzékelős futómű és hajtásrendszerért viszont nem kell fizetni.

Elöl 20, hátul 21 colos kerekeket visel Forrás: Porsche

A kabrió Németországban 14 ezer euróval, azaz 4,6 millió forinttal drágább a kupénál, a Carrera S alapára 134 ezer euró (43,2 millió Ft), a Carrera 4S-é pedig 142 ezer euró (45,7 millió forint).