Vízszintesen folytak a könnyek ebben a villanyautóban

Porsche Taycan
Vágólapra másolva!
A ralis legenda ki nem állhatja az elektromos kocsikat, a villany-Porsche azonban őt is meggyőzte, mert olyan erős, hogy vízszintesen folytak a könnyei benne.
Vágólapra másolva!
Ha hihetünk a vezetés után készült PR-szagú interjúnak, az exversenyzőt lenyűgözte a Taycan, bár a szavait illik fenntartással kezelni, mivel mégiscsak egy fizetett Porsche-alkalmazottról van szó Forrás: Porsche

Michael Schumacher után valószínűleg Walter Röhrl a legismertebb német autóversenyző. A kétszeres ralivilágbajnok a 70-es, 80-as években vezetett az Opel, a Fiat, a Lancia és az Audi gyári csapatában, később a Pikes Peaken és különböző pályaversenyeken ért el sikereket,

visszavonulása után pedig a Porsche fejlesztőrészlegénél helyezkedett el.

A 71 éves versenyzőlegenda nemrég tesztelte a német autógyártó első elektromos modelljét, a hivatalosan még be sem mutatott Taycant, és a találkozásról videó is készült.

Úgy néz ki, mint egy Panamera Forrás: Porsche

A Taycan egyébként az idén szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be, de már most tudni lehet, hogy két villanymotorral

az összteljesítménye eléri a 600 lóerőt. 0-100 km/órára 3,5, 200 km/órára 12 másodperc alatt gyorsul fel.

A 800 V-os fedélzeti rendszere lehetővé teszi, hogy akár 350 kW teljesítményű villámöltőt is használjon, amivel 4 perc alatt képes 100 km megtételére elegendő áramot felvenni. Kár, hogy ilyen erős töltőből még nem sok létezik a világon.

Adott egy esélyt a Taycannak, ami élt is vele

Röhrl egyébként pár hónapja egy versenypályán már ment egy keveset a Taycannal, ami akkor mély benyomást tett rá, pedig állítása szerint

egyáltalán nem lelkesedik az elektromos hajtásért.

Az alapos közúti tesztre azonban csak január közepén került sor a Stuttgart környéki országutakon. Még Robert Maier, a Taycan projektvezetője és Ingo Albers futóműfejlesztő főmérnök is beült Röhrl mellé, hogy első kézből kapjanak értékes visszajelzéseket a kocsiról.

Még kipufogót is festettek rá, hogy a bámészkodók összetévesszék a Panamerával Forrás: Porsche

„Manapság nagyon izgalmas időket élünk, a technológia elképesztő ütemben fejlődik. Izgatottan várom, hogy mire lesz képes az autó ahhoz képest, amit a legutóbb tapasztaltam" – nyilatkozta beülés után Röhrl, aki majdnem annyira izgatott volt, mint a mellé rendelt mérnökök.

Az enyhén álcázott fekete Taycan másodpercekkel azután, hogy Röhrllel a volánnál elhagyta Weissachban a Porsche fejlesztőközpont udvarát, már el is tűnt a forgatócsoport elől, pedig ők sem akármivel, hanem egy Cayenne-nel próbálták meg tartani a lépést vele. Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a veterán versenyző nem sétakocsikázni indult, hanem valóban

ki akarta tapasztalni a villanyautó határait.

A stáb csak akkor érte utol, amikor széles vigyorral bevárta őket egy útszéli parkolóban.

Mik az első benyomásai?

„Őrület. Még a ralizással töltött éveim alatt sem tapasztaltam ilyen teljesítményt. A Taycan annyira jól megy, hogy az igazán félelmetes.

Milyen a Taycan kezelhetősége?

"Meglepődtem, mert nem lehetett már érezni, hogy milyen nehéz. A mérnökök remek munkát végeztek a finomhangolással, és remekül kihasználták az alacsony tömegközéppontot is. Mind a kormányzás, mind a fék szuperül viselkedik."

Mely területeken lehet megtapasztalni a Porschék DNS-ét?

Ha letakart szemmel vezettem volna, akkor is azonnal meg tudtam volna mondani, hogy egy Porschében ülök. A kormányzás súlya és érzése tipikus, de még a fékpedál érzete is, pedig utóbbit nem lehetett könnyű megvalósítani, mivel egy elektromos autóban a fékenergia-visszatáplálást kombinálni kell az üzemi fékekkel. Mind megéri a pénzét.

A padlóba épített vízhűtésű akkumulátorok miatt a Taycan tömegközéppontja alacsonyabban van, mint a 911-esé Forrás: Porsche

Mi az, ami a legjobban tetszett önnek a Taycanban?

„Talán az, hogy mennyire nem hiányzott a motorhang. Korábban még sosem tapasztaltam olyat, hogy a hajtásláncból eredő hangok hiánya ne okozott volna teljesítményvesztést. Igazából nagyon tetszett a Taycan csöndessége, ez már önmagában élményszámba ment.

Összehasonlítva egy hagyományos autó által nyújtott vezetési élménnyel, mi a legnagyobb különbség?

Egyszerűen a teljesítmény. Még a leggyorsabb raliautókban sem tapasztaltam ilyen erőt, és ennyire közvetlen gázreakciót. Ez utóbbi tette, hogy minden gázadáskor elmosolyodtam.

Ön szerint mely területek szorulnak még fejlesztésre a sorozatgyártás megindításáig?

Szerintem az autóval minden rendben lesz, jó irányba tartanak a fejlesztések ahhoz, hogy egy remek termék váljék belőle. Viszont az infrastruktúra kérdését gyorsan meg kéne oldani, mert szerintem hamar felkapnám a vizet, ha valaki mögött várnom kéne a töltőoszlopnál.