Újabb nagy építkezés kezdődik az M2-esen, sokan fognak örülni

Vágólapra másolva!
Csomópont épül az M2-es autóúton Göd térségében – derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő tájékoztatásából.
Vágólapra másolva!

A meglévő M2 feletti felüljáró felhasználásával a tervezett csomópontnak köszönhetően

Budapest felől le lehet hajtani az autóútra, a főváros felé pedig fel lehet menni majd a szakaszra. A fejlesztés keretében körforgalom is épül.

A csomópont a Tura-Terv Kft. tervei alapján készül, a beruházást pedig az állami fizeti. A fejlesztés összege azonban még nem ismert.

Közben folyamatban van az M2-es autóút bővítése, amelynek eredményeként – várhatóan 2019 őszétől – 2×2 sávon, 110 km/h-s sebességgel haladhatnak majd a közlekedők a Budapest-Vác szakaszon – írta a Napi.hu.