Jogsit szeretne még az idén? Mutatjuk, mennyibe kerül

jogosítvány
Vágólapra másolva!
A személygépkocsi vezetésére érvényes jogosítvány megszerzése a legtöbb család életében ismétlődő megpróbáltatás. A folyamatosan növekvő árak mellett természetesen mindig vannak engedmények is, de a szakemberek így is 150.000-200.000 Ft közé teszik az engedély kézhezvételéig kifizetendő, átlagos összeget.
Vágólapra másolva!

A legtöbb vezetni vágyót érintő, „B" kategóriás jogosítványt a közeljövőben megszerezni tervezők számára több oktató tanácsolja, hogy mindenekelőtt kérdezze meg ismerőseit; hova jártak, hogy hívták az oktatót, mi a véleményük róla?

Fontos megjegyezni, csak alvállalkozóként lehet vezetést oktatni, tehát minden tanár egy-egy adott autósiskolához tartozik, nem taníthat egyénileg.

Gyanús, - hívják fel a figyelmet, - ha a kiválasztott oktató például soron kívül oszt be vezetni. Ebből arra lehet következtetni, hogy nincs elegendő diákja, amely aggodalomra adhat okot. Merjünk kérdezni! – tanácsolják a jövő sofőrjeinek.

Merjünk kérdezni! – tanácsolják az autósiskolák oktatói. Forrás: Shutterstock

A B jogosítvány olyan, maximum 3500 kg-ot megengedett legnagyobb össztömegű teher-, és személygépkocsit vezetésére jogosít, amelyben a vezető ülésén kívül maximum 8 állandó ülőhely van, továbbá a következő kategóriákra terjed ki:
- járműszerelvényre, mely ilyen gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó pótkocsiból áll,
- járműszerelvényre, mely ilyen gépkocsiból és nehéz pótkocsiból áll, amennyiben a nehéz pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó gépkocsi saját tömegét, és az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege sem haladja meg a 3500 kg-ot,
- mezőgazdasági vontatóra (akár könnyű pótkocsival is),
- lassú járműre (akár nehéz pótkocsival is),
- állati erővel vontatott járműre,
- segédmotoros kerékpárra (max. 50 cm3 hengerűrtartalommal és 40 km/órás végsebességgel),
- quadra,
- és moped autóra.
A jogosítvány megszerzésének feltétele: 17 év

A kezdő vezetőket érintő „kezdő vezetői engedély" azért került bevezetésre, hogy a kevés vezetési gyakorlattal rendelkezőket rábírják a biztonságos és felelősségteljes közlekedésre, a szabályok konzekvens betartására. A minősítés a vezetési jogosultság megszerzésének napjától számított két évig hatályos és a következőkben korlátoz: motorkerékpáron tiltja az utasszállítást, valamint – a Magyar Honvédség kezelésében lévő járművek kivételével – pótkocsi vontatását.

Minden autósiskolának meg kell felelnie a következő általános követelményeknek:
- A képzési tevékenységet a kölcsönös együttműködés szellemében, az üzleti erkölcs és a tisztességes verseny elvének megfelelően kell folytatni, és figyelemmel kell lenni az általánosan elfogadott szakmai szokásokra.
- A járművezető-képzésben résztvevők elsődleges kötelessége, hogy a tanulók részére magas színvonalú szolgáltatást nyújtsanak.
- Az Autósiskola jogellenes cselekmény folytatását nem tűrheti meg. Amennyiben az eljárás során érintetté válik, köteles az eljáró hatóság munkáját segíteni.
- A beiskolázási és a képzési folyamatban a tanulók közötti semmilyen megkülönböztetés, vagy előny biztosítása nem megengedett.

Az eljárási szabályokat, az alkalmazható szankciókat, valamint a kamarai tagokra vonatkozó általános etikai normákat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a területi kereskedelmi és iparkamarák Etikai Kódexe tartalmazza.

Aki nem töltötte be huszadik életévét a „B" kategóriás (személyautó vezetésére jogosító) vizsga letételekor, az visszakapja a tanfolyam és a vizsga díját – mondja ki egy tavaly megjelent kormányrendelet.

A 2018 júliusától hatályos jogszabály úgy szól, hogy a „B" kategóriás jogosítványhoz szükséges közlekedési alapismeretek tanfolyam, valamint

a sikeresen letett közlekedési alapismeretek vizsga díját térítik meg, legfeljebb 25. 000 forintig.

A kérelmet a vizsgát követő egy éven belül lehet benyújtani online vagy papíron a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál.

Az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolás már nem feltétele a jogosítvány megszerzésének, de letétele javasolt. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

További változás, hogy a Magyar Közlönyben tavaly év végén megjelent rendelet alapján idén januártól nem kell az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolás ahhoz, hogy valaki megszerezze a jogosítványt, ugyanis

A rendelet ellenére az említett vizsga letétele erősen javallott – vélik oktatók és jogosítvánnyal rendelkezők egyaránt.

Az autósiskolák hatályos árait összesítve a következő összegekre kell számítani 2019-ben:

  • az elméleti (KRESZ) tanfolyam ára 22.000 Ft,
  • az elméleti vizsga díja 4600 Ft,
  • az elsősegély tanfolyam ára 8000 Ft,
  • az elsősegély vizsga díja 6850 Ft,
  • a gyakorlati tanfolyam ára 90.000 Ft,
  • a gyakorlati vizsga díja 11.000 Ft.
A vezetés felelősség - hangsúlyozzák a vezetést oktatók. Forrás: Origo

A fenti árakat és díjakat összevetve megállapítható, hogy

átlagosan 150.000 forintos összeggel kell kalkulálni a B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez.

Az összeg nem tartalmazza az esetleges bukásokat, pluszórákat, KRESZ tankönyvet. Mindent összegezve kimondható, akár 180.000-200.000 forintos összeget is ki kell fizetni az engedély kézhezvételéig.

A rovat tippje (X)

Ha fejfájást okoznak a jogosítvány megszerzésével járó kiadások, akkor van már erre gyors és könnyű megoldás, a Provident útravaló kölcsön!