Csalók lepték el a magyar utakat, új szabály a tanulóvezetőknél

Vágólapra másolva!
A szegedi autósiskoláknak januártól kötelező begyűjteniük a tanulóvezetők legalább alapfokú végzettségét igazoló bizonyítványait, és azokat bemutatni a közlekedési hatóságnak.
Vágólapra másolva!

A tanulók vizsgára bocsátásának feltételeit a közlekedési hatóság ellenőrzi,

köztük az alapfokú iskolai végzettség meglétét.

Januártól az autósiskolák csatolt fénymásolata mellett be kell nyújtani az eredeti bizonyítványokat is – írta a Délmagyar.hu.

A végzettség igazolására jó a közjegyző által hitelesített másolat is.

Az eddigi gyakorlaton

azért kellett változtatni, mert több tanuló is hamis iratokkal szerezte meg a vezetői engedélyét,

ezért Csongrád megyében is kellett vizsgát törölni.