Megdöbbentő felmérés készült, ennyire halálosak a dízelmotorok

Vágólapra másolva!
A dízelmotorok számlájára írható a közlekedési légszennyezés miatti halálozások 47 százaléka egy új tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

A világon mintegy 385 ezer ember halt meg idő előtt a járművek kipufogógáza okozta légszennyezés miatt 2015-ben egy szerdán publikált amerikai kutatás szerint, amely megtalálta a fő bűnöst is: a dízelmotorokat.

Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Indiában magasabb, 66 százalékos az arány, mivel ott a járművek nagyobb része dízelmotoros.

A tanulmányt a tiszta közlekedésért dolgozó nem kormányzati szervezet, az ICCT (International Council on Clean Transportation) készítette. Ez volt az a társaság, amely két amerikai egyetemmel közösen 2015-ben kirobbantotta a Volkswagen gépkocsik károsanyag-kibocsátási értékeinek manipulációja miatti dízelbotrányt.

A nagyszabású kutatás megvizsgálta a dízel- és benzinmotoros autókat, teherautókat, buszokat, a vízi, mezőgazdasági és építőipari közlekedés járműveit és hatásukat az emberi egészségre. Megállapították, hogy

az évenként 3,4 millió ember szállópor okozta idő előtti halálozásának 11 százaléka írható a világon a közlekedés számlájára.

A közlekedési szennyezés egészségügyi terhei 880 milliárd euróra (278 ezer milliárd forint) rúgtak 2015-ben a tanulmány szerint.

Egyedül Kínában hozzávetőleg 114 ezren haltak meg a kipufogógázok miatt 2015-ben,

azonban ez még mindig csak alig több, mint 10 százaléka a kínai légszennyezés okozta halálozásoknak. Az Egyesült Államokban mintegy 22 ezer ember halálához vezetett a közlekedési szennyezés, ennek 43 százaléka volt a dízelmotorokkal kapcsolatos.

Indiában 74 ezren, Németországban 13 ezren, Olaszországban 7800-an, Franciaországban 6400-an haltak meg ugyanebben az évben közlekedési légszennyezés következtében.

A legmagasabb arányt azonban Németországban mérték, százezerből 17 lakos idő előtti halála volt kapcsolatos a kipufogógázzal, ami a globális átlag háromszorosa.

A "leghalálosabb" városok közé sorolták a közlekedési légszennyezés szempontjából Milánót, Torinót, Stuttgartot, Kijevet, Kölnt, Berlint és Londont.