Autósmozi: Nissan 350Z

Vágólapra másolva!
Már járt nálunk a Nissan 350Z, de a teszt elolvasása után jogos lehet a hiányérzet: nem láttuk mozogni az autót. Autósmozink megtekintése után másképp lesz.
Vágólapra másolva!

Állandó olvasóink emlékezhetnek rá: a Nissan 350Z kapcsán forgatókönyv-ötleteket vártunk. Kaptunk is jó néhányat, és hamar kiderült, a fantázia olykor jelentősen túlszárnyalja lehetőségeinket. Nem állt rendelkezésre néhány perc alatt aggastyánból húszévessé fiatalodó statiszta, sem versenypálya, de még csak dragster sem. Érkezett olyan reklámötlet, amely után bizonyára meglódultak volna a hazai Z-eladások, az autósmozi viszont nem egy ötperces hirdetési felület. Szelektálnunk kellett tehát, a rostán fennmaradó jó és megvalósítható elképzelések közül Detvay Sándorét választottuk ki.

Elkértük az autót még egyszer, Sándorral pedig többször egyeztettünk a részletekről, aki lelkesen szervezte a jelenetben szereplő ismerőseit. Az utolsó pillanatban aztán odalett minden, a barátok visszamondták a részvételt. Mi még bizakodunk: a forgatókönyv egy másik, hasonló kaliberű sportkocsira is ráhúzható, ezért nem árulnánk el részleteket - reméljük, forgatunk még Detvay Sándor közreműködésével, saját ötlete alapján.

A 350Z autósmozi azért elkészült, csak Bertalan Gábor kapott benne nagyobb szerepet a tervezettnél. Persze, ez nem vált a kisfilm kárára...

Az autósmozi indításához kattintson a képre!

Az autósmozi indításához kattintson a képre!