Megint felvarrták a ráncait a Citroën C5-ösnek

Citroën C5
Vágólapra másolva!
A legnagyobb Citroën korszerűbb és tisztább dízelekkel folytatja pályafutását.
Vágólapra másolva!

2008-as debütálása óta több mint 410 ezer darabot adtak el, a C5-ösből, amely elképzelhető, hogy az utolsó hidropneumatikus futóművel szerelt Citroën, mivel a hírek szerint a gyár az utódot már hagyományos acélrugókkal készíti majd el költségcsökkentési okok miatt.

Forrás: Citroën

A középkategóriás francia kocsi kínálata két új Euro 6-os dízelmotorral gazdagodott: a 150 lóerős változat kézi váltóval átlagosan 4,1 liter gázolajat kér 100 kilométerre, a 30 lóerővel erősebb, hatfokozatú automatikus váltóval párosított változat 0,3 literrel fogyaszt többet.

Forrás: Citroën

Az enyhe modellfrissítés része még a megújított könnyűfém felni kínálat, és a vadonatúj mokka barna fényezés. Bekerült a szériafelszereltségébe az új 7 colos, színes érintőképernyő, amely a következő funkciókat foglalja magában: navigációs rendszer 3D-s perspektivikus nézettel, USB-ről vagy audio streaming (folyamatos letöltés) funkcióval működő multimédia lejátszó, telefonkihangosító funkció, mobil képernyő tükrözése (Mirror Screen), illetve fedélzeti számítógép és a gépkocsi beállításai.