Végre egy pickup, ami üresen sem dobál

Nissan Navara
Vágólapra másolva!
A Nissan igyekezett személyautósabbá tenni a Navara pickup új generációját, a kényelmesebb rugózás mellett a rengeteg új extra és a biturbó dízelmotor jelenti az újdonságot.
Vágólapra másolva!
Forrás: Nissan

A Frankfurti Autókiállításon mutatkozik be az új Nissan NP300 Navara európai változata, amelyről a gyártó már most kiadta az első hivatalos fotókat és adatokat. A harmadik generáció külsőleg nem hoz meghökkentő dolgokat, a korábban leleplezett ázsiai és amerikai kivitel pontosan ugyanígy néz ki. Ugyanakkor a lemezek alatt már találunk különbséget, egész pontosan egy új dízelmotort és egy új hátsó futóművet.

Forrás: Nissan

A 2,3 literes, dupla turbós dCi motort kétféle teljesítménnyel, 160 és 190 lóerős változatban lehet majd kapni, a korábbi dízelhez képest mindkettő 24 százalékkal takarékosabb.

Sok figyelmet fordítottak a komfort növelésére is,

ezért a duplakabinos változat egy vadonatúj, ötlengőkaros független hátsó felfüggesztést kapott. Ez nem csak a korábban (főleg üresen) pattogós rugózásra és az úttartásra van jó hatással, hanem bő 20 kilogrammal könnyebb is a korábbi merev tengelynél.

Forrás: Nissan

Az NP300 Navara elérhető lesz első- és összkerékhajtással, alapáron hatfokozatú kézi, felárért pedig hétfokozatú automatikus váltóval is. A biztonságot fokozza a körkörös kamerarendszer, a hátsó ráfutásra figyelmeztető rendszer, a keresztforgalmat figyelő kamera.

Forrás: Nissan

Ezeken felül tempomat, lejtmeneti és hegymeneti segédek, kulcsnélküli rendszer, tolatókamera és parkolóradar is elérhető lesz a kocsihoz.

Mostantól minimum 1 tonnával is terhelhető mindegyik kivitel,

a vonatható tömeg pedig 3,5 tonna. A Navara korábbi generációi is népszerűek voltak Magyarországon, nem csak munkaeszközként, hanem cég nevére vett magáncélú terepjáróként is, hiszen az áfát vissza lehet igényelni utána, és nincsen rá regisztrációs adó. A beletankolt gázolaj költségét is vissza lehet igényelni, összességében egy SUV-hoz képest milliókat is lehet spórolni.