Az idén a Ferrari Challenge versenysorozat utolsó három versenyét a Ferrari házi pályáján, Mugellóban rendezik meg. A Warm Up Racing csapata tesztnapot tartott a Hungaroringen, ahol nem csak a csapat két magyar pilótája, hanem több jövőbeli versenyzőjelölt is beült a 490 lóerős versenygépekbe.
![Fotó: Körber László [origo]](http://static3.origos.hu/i/0810/20081027ferrari1.jpg)
A szerelőcsapat gyorsan kicserélte a sérült alkatrészt, folytatódhatott a teszt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A Warm Up Racing három pályára kiképzett Ferrarit szállított ki a versenypályára. Reggel kilenckor már készen is állt a rögtönzött műhely, és már csak az üzemanyagot kellett betölteni az autókba. Szerencsére a vizes aszfaltra tervezett Pirelli abroncsokat a napsütésben fürdő tesztnapon nem kellett elővenni. A slick gumikat viszont rendesen elkoptatták a résztvevők.
Válint Tibor fekete Ferrarijával 104 kört tett meg, ami meglehetősen szép program, ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagos Ferrari Challenge verseny megközelítőleg húsz kör. 1:54:741-es idővel sikerült megjavítania az eddigi legjobb köridejét. Plusz egy személlyel is alig egy másodperccel autózott rosszabbat.
![Fotó: Körber László [origo]](http://static6.origos.hu/i/0810/20081027ferrari2.jpg)
Alessandro Lippi, a Warm Up Racing vezetője mutatja az eltört féltengelyt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Diego Roda távozott a csapattól, az utolsó hétvégén már nem vesz részt a versenyeken. Az így felszabadult autót a rali világából ismert, jelenlegi éllovas Spitzmüller Csaba kóstolgathatta két társával egyetemben, 102 kört tettek meg. Spici a teszt szünetében elmondta, elég furcsa neki, hogy az útszéli tárgyak ilyen messze vannak és hogy a kanyarokban a csúszáshatárt nem kell direkt átlépni, mint a raliban szokás. A nap végén 1:56:431-es idővel büszkélkedhetett, ami szinte hihetetlen teljesítmény első próbálkozásra.
Jánosi Sándor pár szerencsés jelenlévőt autóztatott meg égszínkék Ferrarijával, ami sajnos a bal hátsó féltengely törése miatt félbeszakadt. A műszaki problémát a szerelők gyorsan elhárították, így folytatódhatott a program. Délután Bús Edina ült be Jánosi mellé a versenyautóba, hogy tovább ismerkedjen a Ferrarival. Pár kör múlva helyet cseréltek, és Jánosi Sándor instruálta a tehetséges autóversenyző hölgyet. Elérkezett az ideje, hogy Edina egyedül tapasztalja meg az F430-as képességeit. Első körében 2:10:00 körüli időt futott, amit a teszt végére 2:04:538-ra javított.
![Fotó: Körber László [origo]](http://static8.origos.hu/i/0810/20081027ferrari4.jpg)
Jánosi Sándor és Bús Edina beszélgetnek, mielőtt a versenyzőhölgy kigurul a bokszutcából a pályára
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Az edzés után Warm mindenki az utolsó, mugellói hétvégére koncentrál. A Ferrari dimbes-dombos pályáján nem csak szép versenyautók köröznek, de ha Felipe Massa lesz a Forma-1-es világbajnok és a Ferrari elnyeri a konstruktőri világbajnoki címet, minden bizonnyal óriási népünnepély veszi kezdetét.
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.