[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] autó> Ferrari Challenge

Forma-1 Zöldautó Babetta-blog Hírgarázs Nordschleife-blog Tesztek Videók Veterán Motor Eladó autók-motorok

Ferrari-finálé magyar sikerrel

Körber László|[origo]|2008. 11. 08., 11:30|

Alig négy nappal a Forma-1-es évad befejezése után ismét felbőgtek a Ferrari-motorok a mugellói versenypályán. A hagyományos Ferrari évzáró rendezvényén a Ferrari Challenge, az F1 Clienti, az FXX program és a Historic Challenge résztvevőin kívül a Forma-1-es csapat pilótáit is láthatja a pályára kilátogató vendégsereg.

Fotó: Körber László [origo]

Ezúttal is bőséges volt a program, nem hiányoztak az oldtimerek sem
(Még több fotó a csütörtöki és a pénteki képgalériában.)


Az évközi versenyekhez képest kicsit rendhagyóan szervezték meg a hosszú hétvégét. Az edzések nem pénteken, hanem már csütörtökön elkezdődtek, sőt időmérők is jutottak a hét negyedik napjára. A reggeli időjárás sűrű köddel köszöntötte a csapatokat, a csütörtök 9 órai edzést csak egy órával később tudták megkezdeni a versenyzők. A még zárt bokszutca kijáratához elsőként Andrea Gilardi, a Warm Up Racing versenyzője ért. Nem akarta a véletlenre bízni, elsőként kijutva a pályára a forgalom is vélhetőleg csekély lesz, lehetőség nyílik tiszta edzőköröket futni. Kénytelen volt egy órát várni Ferrarijában, mire kigurulhatott a pályára. Az edzés alatt a folyamatosan száradó aszfalton összesen 16 kört tett meg, végül a 7. helyen végzett 1:19:513-as idővel.

Gilardi után csapattársáé, az Európai Shell Kupában versenyző Válint Tiboré volt a főszerep. Remekül érezte az autót. Vetélytársai közül többen valamelyik sóderágyban landoltak, ami miatt többször is leállították az egyórás edzést, Tibor végül a 11. körében 2:01:509-et futott, amivel élete legjobb edzéseredményét produkálta: negyedik lett. A délutáni edzések is alapvetően pozitívan alakultak. Andrea Gilardi a nyolcadik rajtkockába kvalifikálta magát 1:59:280-as idővel.


A Ferrari Challenge Olasz Pirelli Kupájának 1. időmérő edzés:

1. Niki Cadei  1:58:282
2. Giorgio Sernagiotto  1:58:474
3. Andrea De Lorenzi  1:58:565
...
8. Andrea Gilardi  1:59:280


Válint Tibor megtartotta kimagasló formáját az időmérőre is, ismét hozta a negyedik helyet. Autójának elejét a szerelőcsapat lejjebb engedte, javult a Ferrari F430 Challenge tapadása. A 2:00:981-es idő rendkívül jónak mondható, mert Tibornak az egyik, pályán bóklászó versenyzőtársát is meg kellett a gyorskörén előznie. Saját bevallása szerint nem gondolta volna, hogy ennyire jól sikerült az a kör, hisz az autó nem csúszkált annyira, mint amikor határon szokott vele közlekedni. Így a pénteki verseny rajtrácsán közvetlenül Santos elől indulhatott, de a bajnokságot vezető brit Cantillon és csapattársa, a szintén remekül szereplő Jaimie Constable is mögötte kvalifikálta magát. Az időmérőt a bolgár fenegyerek, Plamen Kralev nyerte.


A Ferrari Challenge Európai Shell Kupájának 1. időmérő edzés:

1. Plamen Kralev  2:00:186
2. Wido Roessler  2:00:356
3. Walter Forer   2:00:692
4. Válint Tibor   2:00:981


A csütörtöki napon az Európai Pirelli Kupában induló Ferrarik mezőnyéhez betársult az amerikai sorozatból érkező tíz versenyző. Teljesítményükön látszott, hogy a pályát nem ismerik, a szerdai háromórás szabadedzésük sem hozott csodát, így a mezőny hátsó felét bérelték ki maguknak. A Historic Challenge pilótái két félórás edzésen mozgathatták meg az akár ötvenéves oldtimereket.

Fotó: Körber László [origo]

A köd miatt késett a program, a nedves aszfalt megnehezítette a versenyzők dolgát
(Még több fotó a csütörtöki és a pénteki képgalériában.)


 A péntek reggelt mintha a csütörtökről másolták volna: köd, 9 fok és időcsúszás. Az Európai Shell Kupa második időmérő edzésével kezdődtek a programok. A rendezőség mintegy húszperces csúszással indította el a versenyzőket, bíztak benne, hogy a köd oszlik. Nem így történt, de végül a pályát alkalmasnak ítélték a használatra.

Válint Tibor vizes aszfaltra való gumikkal gurult ki a bokszutcából. Az első öt körben tesztelte a tapadást és várt, hogy a forgalom csökkenjen előtte. Ám a pálya hihetetlen iramban száradt fel, a vizes gumik már a felvezető körben túlmelegedtek. Tibor próbálta kihozni a maximumot a körből, de csak 2:14:587-et futott. A következő körben is hasonló időt teljesített, ám már nem volt idejük száraz gumira váltani, így a szombati versenynek a 15. pozícióból vághat neki.


A Ferrari Challenge Európai Shell Kupájának 2. időmérő edzés:

1. Gianluca Carboni  2:11:230
2. Jean-Marc Bachelier  2:11:651
3. Michael Cantillon  2:11:870
...
15. Válint Tibor   2:14:587


Délben Andrea Gilardi második időmérő edzése következett. Az olasz pilóta ment két gyors kört az edzés elején, majd bejött a bokszba egy gyors kerékcserére. Az új gumikkal az első gyors körében 1:58:980-at futott, amivel bebiztosította magának az ötödik rajtkockát a szombati, második versenyére. Ezután még három kört ment, amiből kettő hasonló gyors volt, majd úgy döntött, nem kínozza tovább a gumikat, hisz szüksége lesz még rájuk a versenyen. Gilardi elmondta, örülne egy esetleges esős versenynek, mert könnyebben jutna előrébb, és nincs túl messze a dobogós helyektől.


A Ferrari Challenge Olasz Pirelli Kupájának 2. időmérő edzés:

1. Giuseppe Ciró   1:58:077
2. Giorgio Sernagiotto  1:58:357
3. Andrea De Lorenzi  1:58:477
...
5. Andrea Gilardi  1:58:980

[origo] címlapon»

Fotó: Gulyás Péter [origo] A villanyautót is jó lesz vezetni Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
    Fotó: Gulyás Péter [origo] A villanyautót is jó lesz vezetni Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
    Fotó: Gulyás Péter [origo] A villanyautót is jó lesz vezetni Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
    Forrás: Wuling Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
    Forrás: Alfa Romeo Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt! Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
    Forrás: MTI/Rosta Tibor A mínusz 20 fokot az autók is megérzik Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
70
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG Lavatherm T 96699 AH hőszivattyús szárítógépMOST 5 ÉV extra garanciával - hőszivattyús szárítási technológia, nagyméretű betöltőnyílás, nagyméretű LCD kijelző...
249.900 Ft
hirdetés
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Patrik Stollarz BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »

PARTNEREK

Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo]