|
A hetvenes évektől kezdve, vagyis 1970-től hallgathatjuk a Queen zenéjét, de Jimi Hendrixét már csak bakelitről, külföldön röhöghetnek a moziban a M.A.S.H.-en, míg a hazai vásznakon csak úgy feszít Gyula vitéz télen-nyáron. Négy ember nevének kezdőbetűi összeolvasva kiadják, hogy ABBA, és első albumával jelentkezik az a zenekar, amelytől a következő évtizedek metálbandái a legtöbbet lopják majd, vagyis jön a Black Sabbath. A Forma-1 győztese ebben az évben Jochen Rindt Lotusszal, de egy balesetben meghal, mielőtt véget érne a szezon, ám ő addigra behozhatatlanul vezet, így posztumusz bajnok lesz.
'71-től szurkolhatunk a Szaljut-1-nek, hogy ne essen az űrből a fejünkre. 1972-ben Watergate-botrány és Carrera RS, egy évvel később az amik kivonulnak Vietnamból, 1974-ben pedig döntés születik Bős-Nagymarosról.

Sok más is történt ezekben az években, többek közt az Év Autója-választáson kétszer nyert Fiat, egyszer pedig második lett. Megvizsgáljuk a győzteseket, némelyikük kövületét a jelenben, valamint utódaikat is. Tartsanak velünk!
|