A mi autónk, a mi versenyünk

Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig a hungaroringi, VI. Heidelberg-kupával megkezdődik az MNASZ Autós Gyorsasági Országos Bajnokság idei szezonja. A fő attrakció a Suzuki Swift Kupa, de még sok minden újdonság várja a hétvégén kilátogató publikumot.
Vágólapra másolva!

A szakág szezonnyitó, fővárosi sajtótájékoztatóján Ferjáncz Attila, az MNASZ elnöke örömmel nyilatkozta, hogy a rali után második legnépszerűbb technikai sportág iránt minden eddiginél komolyabb az érdeklődés, mutatja ezt a 120 licences versenyző is. Zengő Zoltán szakágvezető Juni György szervezővel együtt a sorozat idei újdonságairól, Jelen István és Bertalan Zsolt, a hegyiversenyek házigazdái az orfűi, a parádi és a dobogókői eseményekről beszélt. Az idén természetesen újabb cliós bajnoki címére hajtó Wéber Gábor versenyzői szemmel számolt be eddigi tapasztalatairól, s terveiről.

Suzuki Swift Kupa

Az év szenzációja nyilvánvalóan a jó sokat szolgált Mobil1 Opel Astra Classic Kupát váltó Suzuki Swift Kupa. Az első versenyen 26 Swift feszül egymásnak, kemény csata lesz, az biztos. Hogy egészen pontosan milyen a mezőny, még nem tudni, hamarosan kiderül.

- videónkból megtudja, mit tud a Swift

- sok-sok DuEn-kép az első méterekről

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Nagyításért katt a képekre!

Forrás: [origo]

Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa

Tavaly nem kevés váltó ment tönkre, rendesen megkeserítve pilóta, szerelő, csapatvezető, mindenki életét. A 2006-os szezonra bezzeg új a váltó és a diffi is, valamint egy úgynevezett "utcai versenyumit", semislick Pirelli abroncsot kap az autó.

Forrás: Duen

A címvédő Makai Györgyről számos pletyka látott napvilágot, hogy nem indul, hogy Suzukival indul, de már biztos: egy pirellis Clióval megint harcba száll a korábbi bajnok Wéber Gábor ellen. Kihívójuk a tavaly Astra-felfedezett Kiss Norbert, de mások is elkaphatják őket - tuti a hatalmas harc.

Opel?

A Suzukik által leváltott Classic Opel Astrák is kupáznak, de az A és N csoport mezőnyében. Hogy mennyi és ki, még nem tudni, a rajton meglátjuk.

Mazda?

Mint az Opel. Kupáznak a Wankel-csoportban, páran. De lesz még egy RX-8-as, egy 231 lóerős, méghozzá Safety Carként. Mert bevezetik a biztonsági autó intézményét, nem lesz félbeszakítás, új rajt, csúszás.

Forrás: Duen

A szezon

Miképp tavaly, idén is hat versenyhétvégéből áll a szezon, háromszor a Hungaroringen, azaz pályán, háromszor hegyen mérik össze tudásukat a versenyzők. Íme a pontos menetrend. Új az orfűi, 3,4 km-es rettenet tempós szakasz, a Dobogókőn pedig megrendezésre kerül az I. Pilisi Hegyiverseny több mint 5 km-es aszfaltcsíkkal, kanyarvadászattal. Közel Budapesthez, nyilván népszerűen, látogatottan.

Hegyi Kupa, miegymás

Kedden, három nappal a rajt előtt tartotta a szakág a fővárosban szezonnyitó sajtótájékoztatóját. A már említetteken túl megtudtuk, hogy mostantól gyorsasági hírek is felkerülnek a t-zones WAP-portáljára. Újdonság még, hogy Hegyi Kupa néven külön értékelésben is részt vesznek a hegyiversenyeken rajtolók.

Forrás: Duen

Az eseményre meghívottak közül Jelen István, az orfűi verseny házigazdája ("válaszként" erre) elmondta, hogy valóban gyors a pálya, de biztonságos, felkészülten és szeretettel várnak mindenkit. A HB ASE meg a parádi és az új, orfűi hegyiversenyeket szervezi - Bertalan Zsolttól megtudtuk, hogy a Mátrában továbbra is minden adott egy kiváló hétvégéhez, a dobogókői I. Pilisi Hegyiverseny pedig elsősorban budapesti közelsége miatt számíthat komoly népszerűségre.

Rajt

Május 5-7., péntektől vasárnapig: VI. Heidelberg Kupa a Hungaroringen a Zengő Motorsport rendezésében. A versenyek mellett számos egyéb látnivalóval, programkavalkáddal. Koncertekkel: a megasztáros Palcsó Tamás és Gáspár Laci is fellép. Ahogy azt már megszokhattuk, az érdeklődőket ingyenes buszjáratok szállítják az Árpád híd pesti hídfője és a Hungaroring között. A belépés is ingyenes!

ki