A tegnapi fiaskó után a Seat Leon Szuperkupa hatodik futamát Wéber Gábor nyerte, aki a két Norbival csatázva nagyszerű versenyt produkált. Michelisz lett a második, Kiss a harmadik, de Brachna Dávid és Hatvani Bálint is egyre közelebb kerül a vezető trióhoz.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0806/20080615gyorsasag13.jpg)
Wéber Gábor ismét előhúzott valamit a kalapból, de a két Norbi (Kiss és Michelisz) teljesítményét is csak dicsérő szavakkal lehet illetni
A pole pozícióból induló Kiss Norbert elsőségét nem sokáig tudta tartani, ugyanis Wéber Gábor már a rajtot követően megszerezte a vezető helyet, sőt a kettes kanyarban már Michelisz Norbert is befurakodott a bajnok mellé. Kiss Norbert nem sokáig hagyta így a helyzetet, hiszen előbb Micheliszt előzte vissza, majd Wébert kezdte kergetni. A három fiú fej-fej mellett fantasztikus versenyt varázsolt a Hungaroring aszfaltjára, amelybe néhány hiba is belecsúszott. Michelisz kicsit megkoccolta Kiss Norbit, de visszaengedte maga elé, majd a verseny végén Kiss Norbi fékezte el magát, aminek köszönhetően Micheliszé lett a második hely. Utóbbi a verseny végén még Wébert is utolérte, de a sorrend már nem változott.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0806/20080615gyorsasag9.jpg)
Michelisz, Wéber és Kiss fantasztikus tempót diktálva gyönyörű küzdelmet varászolt a Material Kupa zárónapjára. Kiss Norbert továbbra is magabiztosan vezeti a bajnokságot
Nem szabad megfeledkezni az élen állók mögül alig lemaradó Brachna Dávidról és Hatvani Bálintról sem, akik szintén nagyon jó versenyt futottak, így összességében az első ötös futott szédületes tempót. Taktikus versenyzéssel Kontra György lett a hatodik, míg az egyre javuló Csuti László a hetedik. A további pozícióharcok egészen a verseny végéig tartottak, többen is keményen felléptek az előnyösebb helyezésekért.
Seat Leon Szuperkupa hivatalos végeredmény VI. futam:
1. Wéber Gábor (Zengő Motorsport) 27:41,781 perc
2. Michelisz Norbert (Zengő Motorsport) + 0,51 mp
3. Kiss Norbert (IMC Motorsport) + 2,080 mp
4. Brachna Dávid (Warm Up) + 3,251 mp
5. Hatvani Bálint (Zengő Motorsport) + 4,744 mp
6. Kontra György (Zengő Motorsport) +26,635 mp
Wéber Gábor: Nem akartam fölöslegesen új gumit elhasználni, ezért a tegnapiakat tettem fel, megcseréltem az első és a hátsót. Tudta, hogy egész pici hiányozni fog belőle a maximumhoz, de úgy gondoltam, meg tudom csinálni. A rajtnál megelőztem Kiss Norbit, és amikor egymással voltunk elfoglalva Michelisz Norbi megelőzött. Végig harmonikáztunk, az utolsó négy-öt körre már borzasztó volt a gumi, alig lehetett fordulni vele. Kiélezett volt a küzdelem, főleg így, hogy mi az EB-n is megyünk -szeretném, ha Norbi is mehetne ott -, szerettem volna nyerni, de nem volt nagy győzelem. Azon voltam, hogy megvédjem a becsületünket, miután tegnap elszállt a futam számunkra.
Michelisz Norbert: Más íven megyek, mint a Norbi, és éreztem, hogy picit később tudok majd fékezni, és be tudtam bújni mellé. Mikor már majdnem mellette voltam, gondoltam, nem veszem el a gázt, annak csak rossz vége lehet. Sajnálom, hogy a tizenkettes kanyarban korábban fékezett, mint szokott, ezért véletlenül nekiértem, de ezzel nem vesztett pozíciót és távolságot sem. Az utolsó két körben már majdnem ledolgoztam a hátrányomat Gáborral szemben, lehetett volna még pár körrel hosszabb a verseny. De elégedett vagyok és gratulálok Gábornak.
Kiss Norbert: A rajtot megint elrontottam, és ez lett a vesztem, mert bekerültem Wéber és Michelisz közé, és nem tudtam nyugodtan menni az én tempómat. Előre is kellett figyelnem közben, Norbi is sokszor tudott támadni. Végül nem jött ki lépés, a célegyenes végén próbáltam rövidet fékezni, de túl közel voltam a Gabihoz, de ki tudtam kerülni. A következő kanyarban Norbi is meg tudott előzni.
Hatvani Bálint: Megint én voltam az első a rajtnál, aki elvette a lábát a gázról és a fékre lépett, így sikerült a második helyről ötödiknek elfordulnom. Utána annyira meg akartam verni Brachna Dávidot, hogy elmelegítettem a gumikat, leestem mindenhol az ívről. Ezek után már nem volt esélyem beleszólni a küzdelmekbe az élen. A tegnapi második hely után megint legalább egy második helyet szerettem volna, nem tetszett, de most így sikerült.
Kontra György: A rajt után Bárkóra próbáltam rámenni, eközben észre sem vettem, hogy Balásdival volt egy kis kontaktusom. Sokkal jobb volt a verseny, mint tegnap.
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.