Az európakupás siker után Michelisz Norbert hazai pályán is nyerni tudott, de mégsem érezheti biztonságban magát. A Seat Leon Szuperkupa bajnoki címe a vasárnapi utolsó versenyen fog eldőlni.
A SEAT Leon Kupa versenye a nap talán legizgalmasabb futamának számított, hiszen az első hely sorsa még nem dőlt el Michelisz Norbert és a tavalyi győztes, Kiss Norbert között.
A rajtot Michelisz Norbert nagyon jól kapta el, mögötte Kiss Norbert centikre autózott, de a harmadik és negyedik helyen autózó Hatvani Bálint és Brachna Dávid összeakadt a kettes kanyarban. Hatvani kiesett, sőt kisebb koccanások után Mendre Róbert, Rasztovics Zsolt és Lukács Ernő is kiesett a versenyből.
Bejött a Safety Car, ami után a rajtot Michelisz Norbi nagyon elkapta, de az egyes kanyart elrontotta. Innentől eszeveszett küzdelem kezdődött a két Norbi között, de Michelisz mégis valahogy megtartotta az első helyét.
Hátrébb Balásdi és Czollner hadakozott egymással, illetve Nagy Brigitta és Tibor között alakult ki családi párharc. Később Kontra is csatlakozott a pontokért folyó küzdelembe, Balásdi hatodik helyét veszélyeztették, akit idő közben Czollnernek sikerült megelőznie. Bárkovics és Brachna szintén egymásra talált a küzdelemben, szerencsére komolyabb kárt nem tettek egymásban, Bárkovics harmadikként, Brachna negyedikként haladt át a célvonalon.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0810/20081011gyorsasag8.jpg)
Michelisz Norbi megnyerte ugyan a futamot, de a bajnokságban továbbra is második
Bárkovics Zoltán : "Az adrenalin csodákat tesz, de a verseny előtt fél órával még kérdéses volt, hogy el tudok-e indulni. Vírusos hasmenésem, és hányingerem van ma reggel óta, de ahhoz képest jól sikerült a futam. Annyi problémám volt, hogy a motor néha megállt ahol megdobott a rázó, olyankor Dávid mindig rámesett. Kemény volt, de nagyon korrektül versenyzett. Mellém jött, de csak a legvégén értünk össze egy picit. A tükörnél hallottam valami koppanást. Holnap hasonlóra versenyre lehet szerintem számítani, most pihenni fogok, remélem, jobban leszek."
Kiss Norbert: "Tapadást vesztettem egy pár kör után, de addig gyorsabb voltam, tudtam támadni. A kettes kanyar előtt, ahol Norbi megcsúszott, be is tudtam elé menni, csak ő volt belső íven, nem igazán volt előzési pozíció. Aztán meg egyértelműen gyorsabb volt nálam, el tudott szakadni. Akkor már láttam, hogy mindegy. Nagyon szorosan vagyunk, a pálya egy részén ő gyorsabb, valahol pedig én, így nagyon sokat számít a rajthely, azaz a rajt utáni első kör, ki hogyan tud helyezkedni. Mindenképp jó lenne, ha holnap elé tudnék kerülni, még ha gyorsabb is, van lehetőségem védekezni. Egy márkakupában, egyforma autókkal nehéz előzni. Fontos lenne egy jó rajt."
Michelisz Norbert: "Szerintem nagyon jó verseny volt, nagyon jól elkaptam a Safety Car utáni rajtot, Norbit egy kicsit le is tudtam szakítani. Aztán pedig a második kör második kanyarjában támadási pozícióba került, de szerencsére külső oldalon volt. Megpróbáltam a lehető legkésőbb fékezni, és még éppen hogy mellé tudtam érni. Úgy gondolom, hogy ez volt a mai sikerhez a kulcs, hogy ott meg tudtam védeni a pozíciómat, egyébként pedig nagyon boldog vagyok."
Czollner Gyula: "Nagyon rég versenyeztem utoljára, fogalmazzunk úgy, hogy ez egy bemelegítő verseny volt. A rajtnál belém jöttek hátulról, leszakadt a diffúzor, nem nagyon tudtam elfordulni, nagyon lassú vot az autó. Miután megelőztem Balásdit - aki el is engedett-, Brachnáékat már nem tudtam megfogni, nagyon rossz időket mentem. Örülök, hogy hosszú idő után, végre megint versenyeztem egy jót."
Balásdi-Szabó István: "Kicsit küzdős volt az eleje, Czollner Gyulával harcoltunk, de ő volt a gyorsabb. El is engedtem a célegyenes végén, és próbáltam elérni, de láttam, hogy gyorsabb, egyre jobban húzott el. Kontra Gyuri veszélyes volt számomra, de valakivel ő is vívott, szerencsémre összeütköztek, és ez nekem jól jött. A végén három levezető köröm volt."
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?