Minden eddiginél izgalmasabb csata volt várható a Seat Leon Szuperkupa utolsó futamán, hiszen egy versenyben futott leggyorsabb kör is eldönthette a bajnokság sorsát. Végül Kiss győzött, Michelisz defekt miatt kiesett.
Pattanásig feszült hangulatban kezdődött a Seat Leon Szuperkupa utolsó futama a Hungaroringen. Aki nyer, az a bajnok - mondhatnánk, de ettől lényegesen bonyolultabb volt a helyzet. A két Norbert, Kiss és Michelisz addig feszítette a húrt, amíg mostanra már a versenyben futott leggyorsabb kör is eldönthet egy bajnokságot.
Kiss Norbert, a tavalyi bajnok rajtolt az első helyről, Michelisz mögüle. Michelisznek nyernie kellette volna, és megfutni a verseny leggyorsabb körét.
A rajtot ennek megfelelően ő kapta el jobban, de az egyes kanyar kimenetelénél megtorpant, kihagyott a váltója. Kiss és Hatvani is elmentek mellette, de Hatvani már a sikánnál visszaengedte maga elé.
Ettől kezdve jött a hajsza, ami kezdetben Michelisznek ment jobban, de aztán Kiss távolodott, majd jött a defekt. Ki tudja már hányadik, kár megszámolni. Újra így dőlt el egy nagyszerű küzdelem.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0810/20081012gyorsasag3.jpg)
A rajt után pár pillanatig kétséges volt, hogy ki áll az élre, Kiss Norbinak sikerült
Ettől függetlenül Kiss Norbert megérdemelten nyerte meg a versenyt, és ezzel a bajnokságot. A futamban Hatvani Bálint lett a második, Bárkovics Zoltán a harmadik, Brachna Dávid befutott a negyedik helyre, a szokásos ötödikként Czollner érkezett célba, míg a hatodik helyre Kontrának sikerült felküzdenie magát, megelőzve Balásdit.
Nyilatkozatok a verseny után:
Bárkovics Zoltán: "Az évet pont a csúcson kell befejezni, azaz most. Élveztem, nem görcsöltem egyáltalán. Az autóm az első körökben nem volt túl jó, nagyon csúszkált, főleg a hátulja, azt hittem, hogy defektem van. Azért is szakadtam le Bálinttól, meg többször meg is torpant az autó, ahogy tegnap is. Aztán, később picivel jobb lett, de akkor már hiába mentem azonos tempót vele, túl messze volt."
Hatvani Bálint: " Sok minden nem történt, Norbi is nagyjából azonos távolságra volt, konstansan ugyan azokat mentem. Az elején valami baj volt, nem melegítettem meg rendesen, sem fékem nem volt, sem tapadás. Bárkovics jött is rám, sőt meg is előzött egy pillanatra, aztán rendbe jött minden, beállt a távolság az első kettő és én közöttem."
Czollner Gyula: "Ez az ötödik hely egy kibérelt helynek tűnik itt a Hungaroringen, a SEAT Kupában. Ha összeszámolnám, hogy a két év alatt hányszor voltam ötödik, akkor mókás szám jönne ki. Ebben az évben alig versenyeztem, nem vagyok formában. Szeretném, ha jövőre lenne folytatás, de semmiképp nem így. A rajtot elrontottam, Brachna gyorsabb volt, aztán egyedül auztóztam, mint tegnap."
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0810/20081012gyorsasag.jpg)
Kiss Norbert a Procar Motorsport támogatásával tudott elindulni az utolsó hétvégén, meghálálta a bizalmat
Kiss Norbert: "A második hely csak akkor lett volna elég, ha a leggyorsabb kör az enyém lesz, így mindenképp szerettem volna elől menni. Jobb egy bajnokságot győzelemmel ünnepelni, mint egy második hellyel és két bónusz ponttal. Változtattunk az autó beállításain, muszáj volt haladni, mert Norbi nagyon gyors. Lehet, hogy egy kicsit túl is lőttünk a célon, mert az első pár körben nehezen volt vezethető az autó, voltak kis csúszkálások. Tekergettem a fékerőt, hogy valamit tudjak kompenzálni. Két körrel, Norbi defektje előtt már tudtam jó köröket menni, Norbi le is maradt. Amikor láttam, hogy eltűnt, már jó 100-150 méter volt köztünk. Tudtam, hogy kockáztatniuk kell, kockáztattak is, de célba is kell érni! Boldog vagyok, hogy sikerült megnyerni, főleg ilyen erős ellenfelek között mint Norbi és Gábor. Jó, hogy van egy ilyen bajnokság Magyarországon, ami olyan erős mint egy EB."
Michelisz Norbert: " Túl sok defektem volt ebben az évben, nem is igazából számít már. Nagyon szerettem volna megverni Norbit, de tegnap este már megpróbáltam tisztába tenni magamban, hogy amit ebben az évben már elértem, az messze több mint amit a szezon előtt meg mertem volna álmodni. Így is elégedett vagyok ezzel a hellyel. Jobban rajtoltam Norbinál, de a váltó valahogy megzavarodott, nem tudtam kigyorsítani, így megelőzött Bálint és Norbi is. Onnantól kezdve Bálint elengedett, Norbival csatáztunk, de már nem sokáig. Most irány Japán, jövő szerdán reggel indulunk. Megpróbálom minden energiámat arra összpontosítani, hogy jól sikerüljön. Ez egy mérföld kő az egész pályafutásom során, fontos, hogy ott minél jobban teljesítsek."
Kontra György: Nagyon jó volt, sikerült jó rajtot vennem, amit úgy látszik, végre megtanultam. Gyakorlatilag beállt az a vonat, ami tegnap is: Balásdi, Czollner és én. Gyuszi megelőzte Pistit, és én is úgy gondoltam, egy életem, egy halálom, én is megpróbálom, nem úgy mint tegnap. Most sikerült, és itt vagyok."
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?