|
Bő két hétet játszottunk, arra voltunk kíváncsiak, vajon olvasóink hogy látják a felhozatalt, s a végső körre maradt nyolcakból kit hová rangsorolnak. Mert ugye kezdődött azzal, hogy augusztusban megjelent az első, előzetes lista. Ezen még sem a Citroën C4 Picasso, sem a Peugeot 207, sem a Volvo C30 nem szerepelt. Rá egy jó hónapra meglett a 41-es névsor. Alapfeltétel: legyen új modell, s legalább öt európai országban forgalmazzák minimum évi ötezres eladással. Akik döntenek: 22 nemzet 58 szakújságírója.
Aztán a grémium meghatározta, melyik nyolc modell maradhat versenyben a díjért. Az is kiderült, hogy az utolsó szavazáson 25 pontot kell szétosztaniuk legalább öt típus között - döntésüket írásban megindokolva. A 2007-es Év Autója pedig november 13-án lészen megnevezve.
Nosza, előbb itt a szerkesztőségben mi magunk pontosítottuk korábbi véleményünket (az Opel Corsát kikiáltva a legesélyesebbnek, tán még a Honda Civicnek, a Ford S-Maxnak és a Volvo C30-nak adva egy kis sanszot), de a lényeg, hogy útjára indítottuk szavazásunkat, kikérve olvasóink becses álláspontját.
Tavaly valószínűleg mindenki meghökkent azon, mennyire telibe is találtuk (khm, mi így együtt): játékunkban Renault Clio, VW Passat, Alfa Romeo 159, BMW 3 volt a legnépszerűbbek sorrendje, s ami lett: Renault Clio, VW Passat, BMW 3, Alfa 159...
Ha ebből indulunk ki, akkor a 2007-es Év Autója jó eséllyel a Honda Civic lehet. Mert nálunk a japán kompakt végzett az élen - magabiztosan, az első perctől vezetve. Olvasóink temérdek levélben istenítették, és csak nagyon kevesen szóltak ellene. Elsősorban formája, különlegessége miatt nyerne - ez azért egyértelmű. És Honda sosem volt még (európai) év autója.
Fiat bezzeg már milliószor nyert. Legutóbb szűk három esztendeje, a piciny Pandával. Igen, olasz konstruktőr sokszor viszi el a pálmát. Többször csak francia. A Citroën mondjuk böjtölt már eleget - az XM 1990-es sikere óta semmi. No: most a Grande Punto kisautó és a C4 Picasso egyterű is kitűnően szerepelt szavazásunkon, ne lepődjünk hát meg meg, ha.
A másik PSA-jelölt a köz szerint nem számíthat túl sok jóra: a kis Peugeot 207-es csúnyán lemaradva sereghajtóként zárt. És akik még vannak: három "német" és egy svéd. Utóbbiról annyit, hogy a C30-cal a Volvo ismét szerencsét próbál a kompaktok táborában, ígéretesnek tűnik. A Ford S-Max remek, sportos egyterű, a VW-konszernhez tartozó cseh Skoda pedig az überpraktikus Roomsterrel nyilvánvalóan új irányba indult.
És itt az új Opel Corsa, amelyet mi favoritnak kiáltottunk ki akkor, amikor még nem is vezettük. A teszt után is azt gondoljuk, hogy győzhet, de amellett, hogy milyen jó kis kocsi és mennyire közkedvelt szokik lenni, főleg a következők miatt: német autó túl rég nem nyert, Opel pláne (Omega, 1987-ben), szerényebben motorizált és felszerelt változatai révén a Corsa nem annyira módosabbaknak is elérhető, plusz pompásan lett időzítve a bevezetése.
Szavazásunk végeredménye (11 390 voks): 1. Honda Civic 23,7 % 2. Fiat Grande Punto 20,4 % 3. Citroën C4 Picasso 17,2 % 4. Ford S-Max 10,7 % 5. Skoda Roomster 9,3 % 6. Volvo C30 8,4 % 7. Opel Corsa 6,6 % 8. Peugeot 207 3,7 %
A szavazást lezártuk, véleményüket továbbra is ide várjuk.
|