Dubaji 24 órás: már az abszolút 10. helyen a BMW-csapat

Vágólapra másolva!
Fáradunk. Helyi idő szerint háromnegyed öt van már, a sajtóközpontban már csak heten dolgoznak, többen a gépük fölött alszanak. Kicsit összefolynak már az események, de a lényeget megpróbálom leírni.
Vágólapra másolva!

Wéber Gábor után Vida János ült be a BMW 120d-be még péntek este fél nyolckor, és azzal találta szembe magát, hogy az autó szinte vezethetetlen. Az egyenesben is jobbra-balra kóválygott a 120d, és ez egyre rosszabbá vált. Mint kiderült, a hátsó futómű volt a ludas, ami még az első etapon, Walter Csaba alatt sérült meg egy koccanás során. Egy csavar a sok rázkódástól egyre kijjebb jött, de szerencsére nem lett nagyobb baj a dologból, egy tankolásnál sikerült meghúzni. Sok baleset történt a pályán, ami után gyakran 60 km/órás sebességkorlátozást vezettek be a versenybírók. Ezekből általában jól jött ki a BMW Team Hungary, mert ilyenkor sokszor bejöttek tankolni, tehát kevesebbet vesztettek az üzemanyag vételezésével, mintha a mezőny normál versenytempóban ment volna el mellettük. Emiatt pár pilótacserét meg lehetett úszni tankolás nélkül, ami sokat hozott a konyhára.

Forrás: 24H Dubai

Vida rengeteg furcsaságról számolt be, a legbizarrabb talán az a lökhárító volt, amit sok körön keresztül kerülgetett a mezőny a pálya hátsó részén. Sok a roncs is a pálya szélén, az egyik sajnos a másik magyar csapat, a Zengő Motorsport 76-os rajtszámú Seatja. A Leon Supercopa a mezőny egyik Ferrarijával ütközött miután kiforgatták, az eredmény két totálkáros versenyautó, jelentős anyagi kár, és egy kulcscsont törés Horváth Tamás pilótánál. Horváthot már beszállították a dubaji kórházba, az első jelentések szerint megúszta egy töréssel és hamarosan felépül.

Forrás: 24H Dubai

Vida János a második etapját sajnos nem tudta végigvinni, mert hányingerre és szédülésre panaszkodott, emiatt a tervezettnél 45 perccel hamarabb adta át a volánt Walter Csabának fél három körül. A futamot kezdő pilóta a sötétben is stabilan 2:20 alatti köröket produkál, jelenleg a csapat már az abszolút 10. helyen autózik számtalan Porsche, Aston Martin, és egyéb 4-500 lóerős versenygép előtt. A második dízel autó, a holland Nooren Autosport BMW 120d-je húsz körrel van mögöttük. Az abszolútot a pole pozícióból induló Porsche 911 997 GT3 RSR (legfelső kép) vezeti négy kör előnnyel egy BMW Z4 előtt.

Forrás: 24H Dubai