Kategóriagyőzelem és forró hűtővíz az időmérőn

Vágólapra másolva!
A kategóriagyőztes idő megfutása után a pályán ragadt az autóMegnyerte a dízel kategória pénteki időmérőjét a BMW Team Hungary, a második helyezett Marcos Racing csapat BMW 320d-jének öt másodpercet, a velük egy kategóriában versenyző gyári Peugeot RCZ-knek 49, illetve 54 másodpercet adtak a 25,8 kilométeren. Az abszolút első helyről egy Audi indulhat, a verseny történetében először.
Vágólapra másolva!

A magyar csapat legjobb, 9:44,589-es idejét Walter Csaba futotta a már felszáradt, de a rengeteg sárfelhordás miatt még mindig rettenetesen csúszós pályán. Ez abszolútban a 76. helyezést jelenti, ami tisztességes eredmény a kétszáz indulót és az élmenőkhöz képest jelentős, 200-300 lóerős hátrányt figyelembe véve. Az eredménnyel elégedett lehetett a csapat, annak azonban kevésbé örültek, hogy nem tudott lejönni saját erejéből a BMW 120d a pályáról, mivel egy lelazuló cső miatt felforrt a hűtővize. A probléma nem tűnik komolynak, ha tegnap a szerelők a fél autót újjá tudták építeni hat óra alatt, akkor ez sem jelenthet gondot a szombat délutáni rajtig.

Fotó: Murányi Gábor (Speedlight)

Az abszolút időmérőt egyébként némi meglepetésre az Audik nyerték, az első négy helyről hátsókerék-meghajtású R8 LMS-ek indulhatnak. A pole pozíciót 8:24,753-as idejével a Bajnokok Tornájából és a DTM-ből jól ismert svéd Mattias Ekström csapata, az Abt szerezte meg, de nem a világsztár érte el a legjobb időt, hanem csapattársa, Marco Werner.

Forrás: Audi

A háromszoros Le Mans-i bajnok svájci elmondta a sajtótájékoztatón, hogy csak az edzés legvégén ment ki a pályára a 100-as rajtszámú versenygéppel, amikor már viszonylag jó volt a tapadás, és forgalomba is csak háromszor került. Ez az idő egyébként a 24 órások történetének legjobb körideje, a korábbi rekordnál nagyjából két másodperccel gyorsabb.

Forrás: Porsche

Holnap az Abt-Audi mögül az a Phoenix csapat rajtol, amelynek Hans-Joachim Stuck is a tagja, idejük egy másodperccel sem volt rosszabb a győztesénél. Csak az ötödik helyet szerezte meg öt másodperces lemaradásával a tavalyi versenygyőztes Manthey-Porsche csapat a Porsche 911 GT3 R-rel, az idén először induló hibrid 911-esük pedig a kilencedik lett. Legjobb BMW-csapatként a WTCC-ből ismert Augusto Farfus csapata indulhat a nyolcadik helyről az M3 GT2-vel.

Forrás: BMW

Jelenleg éppen a háromórás Classic futamot bámulom a médiaközpont monitorjain. Itt az élről egy gyönyörű M1-es BMW indult, de jellemző a technikai fejlődésre, hogy rosszabb idővel szerzett pole pozíciót, mint a magyar dízel-BMW körideje.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Rengeteg régi Porsche, Ford Mustang, Capri, Alfa GTA, Abarth 1000 TC, Morgan, AC Cobra, Jaguar E-Type, és Corvette űzi egymást a 40 jobb és 46 balkanyart tartalmazó pályán, de a legnépszerűbb youngtimer mégis a kilencvenes évekből származó, DTM-es BMW M3-as. Még egy Fiat 124-es is feltűnt az előbb a monitoron, egy pillanatra Zsigulinak hittem.